Sárffy Andor (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog III. (Budapest, 1937)

108 — Indokolás mellőzése — tékokat tartoznak felhozni és a Pp. 497. §-a és a Te. 32. §-a értelmében a fellebbezési eljárás során az elsőbíróság előtt le­folytatott tárgyalás eredményét is figyelembe kell venni (X. 353.). A bíróság indokolási kötelezettségéből következik, hogy a bíróság a felek részéről felhozott összes perbéli állításokat jogi jelentőségük és valóságuk szempontjából vizsgálat tárgyévá tenni köteles. A tanúk (vallomására alapított tényállás pl. tör­vényszerűen indokolva van akkor, ha a tanúk vallomásából azok a kijelentések is részletesen meg vannak jelölve, amelyek a vitatott tényekre vonatkoznak: és azok az okok is elő vannak adva, amelyeknél fogva a tanúk vallomása hitelt nem érdemel (C. m. 4240/1933.). A bíróság indokolási kötelességének eleget tett, ha a tény­állást a tárgyalás és bizonyítás egész tartalmának szorgos mél­tatásával állapította meg s a Pp. 270. §-a értelmében tüzetesen előadta azokat az okokat, melyek meggyőződését előidézték és különösen azokat, amelyek miatt az ügydöntő ténykörülmény tekintetében a felvett bizonyítást elégtelennek találta, úgy­szintén, amelyek miatt a lényeges körülményekre ajánlott to­vábbi bizonyítást mellőzte, kiiváltképen pedig méltatás tár­gyává tette a tárgyalásnak és bizonyításnak mindazokat az adatait, amelyek tartalmuknál fogva a per érdeme szempont­jából ügydöntő kereseti tényállás valóságának vagy valótlan­ságának közvetlenül, vagy a Pp. 273. §-ában foglalt rendelke­zésnek megfelelő következtetés útián, közvetve történő bizonyí­tására alkalmasak lehetnek, valamint azokalt az adatokat is, amelyekből az egyes tanúvallomások hitelt érdemlő volta vagy ennek az ellenkezője szükségképen következik, 'vagy amelyek­nek ebből a szempontból maga a bíróság jelentőséget tulajdo­nított. A Pp. 270. §-ában megszabott indokolási kötelesség ezen túl nem terjed; annak helyes értelmezése szerint tehát a bizonyítékok mérlegelésére1 hivatott bíróságot nem lehet arra is kötelezettnek tekinteni, hogy külön méltatás tárgyává tegyen egyes körülményeket csak azért, mert azokból egyik vagy másik tanú vallomásánaik a hitelt érdemlő voltára, vagy lennek az ellenkezőjére valamely elképzelhető, de magá­nak a bíróságnak az álláspontjától különböző álláspont mel­lett esetleg okszerűen, de nem szükségszerűen következtetést lehetne vonni. A bíróság azzal, hogy a tárgyalásnak vagy a bizonyításnak ilyen adatát az ítélet indokolásában meg nerrú említi, rendszerint kellőképen kifejezésre juttatja azt az állás­pontját, hogy annak ügydöntő jelentőséget nem tulajdonít s az ahhoz egy más álláspont mellett, — bár szintén okszerűen — fűzhető következtetését a magáévá nem teszi. Ez az el*

Next

/
Oldalképek
Tartalom