Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog III. (Budapest, 1931)

62 kát meríti ki, amely miatt az eljárás a hivatkozott t.-c. 62. §-ában megjelölt közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik (VII. 907 = HB. 77/1932.). 338. §. A Btk. 338. §-ában említett sikkasztás büntette, vagy vétsége alatt csak a Btk. 355. §-a alá eső tulaj donkép eni sikkasztás érthető, nem pedig a Btk. 359. §-a alá eső csupán sikkasztásnak tekintett cselekmény (VIII. 855 = C. jh. 1666/1934., — BHT. 409.). Az 1894: XII. t.-c. 93. §. a) pontjában meghatározott lopás által elkövetett mezőrendőri kihágás büntettet oly személlyel szemben sem képez, aki ellen a Btk. 338. §-ában megjelölt eset fennforog (C. jh. 4540/1934., — BHT. 180.). Bn. 49. §. Az üzletszerűséghez nem szükséges, hogy valaki lopásokból tartsa fenn magát és más létfenntartási keresettel ne rendelkezzék, hanem elég már az is, ha az illető a lopásból tervszerűen, ismétlési szándékkal, mellékkereset gyanánt húzzon hasznot (C. 4483/1933., — 4077/1935., — 4177/1935., — BHT. 857.). Abból a körülményből, hogy valaki a lopásokat nem alkalmilag, hanem előre kitervelt módon követte el, továbbá abból, hogy az ellopott ingókat nagy részben értékesítette, az állapítható meg, hogy habár rövid ideig is, de részbeni kereseti forrásként űzte a lopásokat (IX. 178 = C. 3683/ 1934.). Egymagában az a körülmény, hogy a tolvaj a hétnek egy részét alkalmi munkával töltötte el, az üzletszerűség megállapítását még nem zárja ki, — különösen nem akkor, ha a lopásokat rövid egymásutánban követte el, miből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a vádlott a lopásokból rendszeres jövedelmet kívánt magának biztosítani, — továbbá, ha a lopásokból szerzett anyagi előny eléggé jelentékeny ahhoz, hogy az a tolvaj létfenntartásának egyik alapjául szolgáljon (VII. 1090 = C. 4622/933.). 343. §. A szolgálatadó indítványának hiánya csupán a lopás önálló bűncselekménykénti megállapítását zárja ki, de nem azt, hogy a más jogérdek (különösen államérdek — Átv. 2. §-a) megvédését célzó törvénybe ütköző bűncselekmény minősítésénél maga a tett, mint minősítő körülmény ne legyen értékelhető (C. 5027/1933.).