Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog III. (Budapest, 1931)
180 Kiadatás feltételei. 474. §. Az Ausztriával a kiadatási ügyekben fennálló viszonossági gyakorlat szerint a bíróságok nem ítélkezhetnek a kiadás előtt elkövetett olyan bűncselekmények felett, amelyekre vonatkozóan a kiadatás kifejezetten nincs engedélyezve (C. 3473/934.). A költségviselés kötelessége. 480. §. Az ítélet jogerőre emelkedése előtt meghalt vádlottal szemben bűnügyi költséget megállapítani nem lehet, — vele szemben tehát az ítéletnek hatályon kívül helyezésén túlmenő intézkedésnek nincs helye (C. 553/936.). 482. §. A Bp. 482. §. második bekezdésében az a törvényhozói akarat nyilvánul meg, hogy a sértett csak az esetben legyen köteles az eljárási költségeket viselni, ha az eljárásra egyedül c adott okot akár azáltal, hogy a vádat egyedül ő képviselte, akár azáltal, hogy magánindítványt terjesztett elő s ezt csak az eljárás későbbi szakában vonja vissza, amikor már eljárási költségek merültek fel (C. jh. 6650/933.). A magánvádló a bűnügyi költségekben nem marasztalható, ha a közvádló az eljárás folyamán, bár ennek csak egyik szakában, tehát átmenetileg a vád képviseletét átvette (C. jh. 5019/933., — C. 3696/935., — BHT. 842.). Amennyiben tehát az eljárás nem kizáróan pótmagánvád alapján folyt, úgy a pótmagánvádló a bűnügyi költségek fogalma alá eső költségekben nem marasztalható (C. 4613/ 934., — BHT. 130.). Közvádas ügyben hozott felmentés esetében a védői díjat a fölmentett vádlott köteles megfizetni. E díj megtérítésére a sértettet kötelezni nem lehet (C. jh. 5019/933.). A kártérítés megítélése. 489. §. A sértett kész kiadásaiban és képviselőjének díjaiban és készkiadásaiban, amennyiben ezek szükségesek voltak, a vádlottat a 29. sz. jogegységi büntetődöntvény értelmében — a Bp. 489. §. alapján — lehet marasztalni (IX. 290 = C. 267/ 935,).