Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog I. (Budapest, 1931)

110 — 1914.-XU. t-c. (Bv.) — bizonyítás útjára, a Bv. 13. §. utolsó bekezdése alapján helye van a valóság bizonyításának akkor jjs, ha ezt a sértett kifejezetten nem is kívánja. Ezen magyarázat mellett szól a Bv. szerkezete is, amely szerint a valóság bizonyítása, mint a vádlott érdekét céLzó eljárás jelentkezik, amelyet az 1. bekezdés szerint egyedül a vádlott indítványozhat (C. 2547/924.). A Bv. 13. §-a a köztadomúst, mint bizonyítási eszközt nem ismeri. Ezt e törvényhely a bizonyítási jogcímek sorából tudatosan mellőzte, midőn a Btk-nek, aBv. által hatályon kívül helyezett 265. §-nak rendelkezését, nem vette át (C. 4279/925.). 16. §. Az állított tény valóságának bebizonyítása csak azokban az esetekben zárja ki a rágalmazás megállapíthatását, amelyekben a valóság bebizonyításának a törvény szerint helye van (C. 2547/924., BHT. 811.). A valóság bebizonyításának jogi értelme nem az, hogy az állított ténynek minden legkisebb részlete, árnyalata bizonyíttassék, hanem hogy a rágalomnak állított tényállítás lényege bizonyítást nyerjen (I. 1034., 1742., III. 693., BHT. 676. sz.). A rágalmazásnál a jóhiszeműség nem bűnösséget kizáró körülmény (I. 2081., BHT. 672.). Annak a ténynek állítása, hogy a főmagánvádló ellen meghatározott bűncselekmény miatt bűnvádi eljárás van folyamatba téve, kizárja a rágalmazás vagy becsületsértés (nem más előtt hangzott el a kijelentés) megállapítását, ha bebizonyítást nyer az, hogy a bűnvádi feljelentés megtörtént és az az állítás idejében — mint teljesen alaptalan —• még nem utasíttatott vissza (Bp. 34. §.). Az alaptalanul tett feljelentésért a feljelentő a Btk. 227. §-a, vagy a Bv. 20. §-a, — esetleg — a feljelentés megtételének állításáért — a vádlott a tiltott közlésre vonatkozó jogszabályok alapján tartozik felelősséggel (III. 1310.).