Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Hetedik folyam (Budapest, 1891)
65 338. I. polg. tanács. Egy érvényesen fennálló jogot egy másik szintén érvényesen fennálló jog el nem enyészteti, mert valamely fennálló jog az illető jogosultat csak arra jogosíthatja fel, hogy jogát a maga utján érvényesíthesse. Az alapon tehát, hogy valakinek más ellen végrehajtható követelése van, az ez utóbbi javára foganatosított végrehajtást megszüntetni nem lehet. 1891 márczius 4-én 757. p. sz. Tódor Todorlui Dionisie felperesnek Magda Nikolae és társai alperesek ellen végrehajtás megszüntetése iránti perében — a gyulafehérvári kir. törvényszék a következő Ítéletet hozta : Felperes keresetével elutasittatik és 12 frt 26 kr perköltségben elmarasztaltatik. Indokok. Felperes az ellene másodbirólag is helybenhagyott 7462/85. sz. jogérvényes Ítélet alapján elrendelt kielégitési végrehajtás megszüntetését nem az 1881 : LX. tcz. 30. §. a) pontjában jelzett esetből kifolyólag követeli, hanem azon oknál fogva, mert az alapperbeli követelése alperesekkel szemben korábbi végrehajtás által törlesztést nem nyert, minek igazolására becsatolja a 682/87. számú vételár felosztási tervet. Tekintettel azonban arra, hogy a fennebb jelzett Ítélettel épen a peres felek közötti alapperből kifolyólag jelenlegi felperes által kieszközölt végrehajtási jog megszűntnek nyilváníttatott és felperes a követelés azonosságát kimutatni képes nem volt, sőt a tárgyalás rendén határozottan elismerte, hogy a végrehajtató alpereseket a végrehajtás alapját képezett követelésük erejéig jelen per folyamatba tétele után kielégítette s e szerint most már ezen per tárgytalanná vált, felperest alaptalan keresetével elutasítani és a pts. 251. §-a alapján a perköltségben elmarasztalni kellett. A marosvásárhelyi kir. ítélő tábla a következőleg itélt: Az elsőbiróság ítélete megváltoztatik, a keresetnek hely adatik az 1887. szept. hó 5-én 5190 sz. a. kelt végzéssel felperes ellen elrendelt végrehajtás megszüntettetik ; sat. Indokok. Alpereseknek végrehajtási joga a gyulafehérvári kir. törvényszéknek 1886. szeptember 13-án 7462. sz. a. kelt ítéletén alapszik, mely szerint felperes 19 frt 20 kr. perköltség megfizetésében elmarasztaltatott, s a mely összeg, ugy a végrehajtási kérvénynek 5 frt 60 krban megállapított költség erejéig lett részökre az 1887. szept. 5-én 5190. sz. a. kelt végzéssel felperes ellen a kielégitési végrehajtás elrendelve. Felperes mint végrehajtást szenvedő, a fenti végrehajtás megszüntetését az alapon követeli, mivel ugyancsak a gyulafehérvári kir. törvényszéknek 1882 máj. i-én 9156. sz. a. kelt ítélete alapján az 1883. aug. 13-án 4187. sz. a. kelt végzésével részére is lett alperesek ellen 17 frt 60 kr Curiai döntv. polg. ügyekben. f>