Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Hetedik folyam (Budapest, 1891)

61 ez után 1889. július jg-ától járó 6"/„ kamatot fizessen. A perköltség a felek közt kölcsönösen megszüntettetik. Indokok. A viszonkeresetbe helyezett és a kereseti követeléssel ha­sonló összegű viszonkövetelésből 52 frt 90 kr tekintetében a másodbiróság ítéletét a 3. sz. alatti okiratra alapított megfelelő indokainál fogva helyben kellett hagyni, minthogy a 3 '. sz. alatti szerződéssel eladott 50,000 téglára nézve, miután ezen szerződés szerint az abban emiitett téglamennyiség a kikötött vételárért a téglaégető helyen (ab unseren Ziegelbráuern helyesen Zicgelbrennerei) adatott ei, az átadás helyének a téglaégető tekintendő, következőleg a téglának a téglaégetőtől a kijelölt vasúti állomáshoz szál­lításával járó minden költséget a vevő alperes köteles viselni. Felperes a fennebbi mennyiségű téglának a jászberényi vasúti állo­máshoz fuvarozását és ott a waggonokba rakását vállalta el a 2. alatti szerződés szerint ezerét 2 Írttal számitva, de a városi kövezetvám fizetését magára nem vállalván, ezen kiadás is alperest terheli és annak megtérí­tését felperestől nem követelheti. Ezen okon alperes a viszonkereseti összegből az 50,000 drb téglára kovezetvám czimén eső 50 frt tekintetében elutasittatván, felperes köve­telésének 50 frt tőke és jár. erejéig helyt kellett adni s alperest annak fizetésére kötelezni, az ezt meghaladó 52 frt 90 kr felperesi követelés pedig a hasonösszegü alperesi megítélt viszonköveteléssel, betudás utján kielégíttetnek volt nyilvánítandó. A perköltség kölcsönös megszüntetését a pts. 251. §-a alapján az a körülmény indokolja, hogy mindkét fél részben vesztes. 337. Váltó és keresk. tanács. A kereseti váltón kijelölt intézvényezett az elfogadás alkalmá­val telepest, vagyis azon személyt, kinél a fizetés a váltóban kijelölt fizetési helyen teljesitendö lesz, a váltón ki nem jelölvén, a vt. 27. §-a értelmében az tételezendő fel, hogy a fizetést a telep helyén, tehát oly helyen, hol neki a váltó tartalma szerint sem üzleti helyisége, sem lakása nincsen, maga kivánja teljesíteni. 1891. január 20 9301890. v. sz. S. Ármin felperesnek, Ch. Pál és társai alperesek ellen 600 frt váltó­összeg és járulékai iránti perében — az ipolysági kir. törvényszék a következő ítéletet hozta : 1889. évi június hó 26-án 2535. sz. a. kelt sommás végzés hatályá­nak fentartása mellett tartoznak alperesek a Korponán T889. évi január hó 30. napján 600 frtról kiállított váltó alapján, mint elfogadó, kibocsátó és forgatók a kereseti 600 frt váltóösszeget, ennek 1889 jun. 20-ától járó 6°'n kamatát, 4 frt 5 kr óvási, 1 .;0 0 váltódijat és a sommás végzésben megállapított 20 frt 45 kron felül 14 frt 75 kr perköltséget felperesnek megfizetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom