Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Hatodik folyam (Budapest, 1890)

108 ségeiért nem felelős, annál kevésbé, mert a D) alatt csatolt szerződést illetve egyezséget, mely a püspökelőd P. A. J. és B. P. közt a nyugdijra is vonatkozólag létrejött, alperes magáévá nem tette. Sőt felperes is csak azt vitatja, hogy alperes egyes tényeiből az utólagos jóváhagyást követ­keztetni lehet, ugyanis az engedményezőnek nyugdiját a váczi püspöki pénztárból még azután is több hónapon át kifizették, mikor már alperes volt a javadalmas, továbbá, hogy alperes az engedményező javára 1887. július i-ig évnegyedes részletekben fizetett 600 frt évi nyugdijat, 1887. aug. hótól kezdve havi részletekben rendelte kifizettetni s a B) alattira vezetett igazolás szerint a havi részletekből 2°/0-ot a nyugdijalap javára levont. Ezen körülmények azonban alperes ellen mit sem bizonyitanak, mert a fizetés bizonyos időn át történt teljesítése magában véve oly akarat­nyilvánítást, melyből az utólagos jóváhagyást okszerűen következtetni lehetne, nem képez, és teljesen méltányolható alperes azon védekezése, hogy egy nagy uradalom átvételénél minden egyes gazdasági és személyes ügy iránt a javadalmas magát azonnal nem tájékozhatja és bonyodalmak s károsodások elkerülése végett az esedékes fizetéseket egy ideig a szokott módon teljesiti. Hogy alperes valóban ily eljárást tanúsított, kitűnik a 2. szám a. rendeletből. Felperes továbbá azt adja elő, hogy a nyugdijrészletek kiszolgálta­tását szabályozó utasitás az engedményezővel nem közöltetett, hanem az csak a püspöki urad. pénztárhoz intéztetett. Alperes 3. és 4. sz. a. csa­tolja azon rendeleteket, melyeket az emiitett pénztárhoz intézett. Ezek általános intézkedéseket tartalmaznak a fizetések és nyugdijakra vonatko­zólag, miért is arra, hogy ezen intézkedésekkel felperes engedményezője és P. A. J. volt püspök közt létrejött D) alatti egyezséget alperes a ma­gáévá tette volna, hozzájárult volna, bizonyitékot nem képeznek. Továbbá az 5. sz. a. szabályrendeletből az is kitűnik, hogy a gaz­dasági személyzet fizetése jóval később szabályoztatott, a nyugdijasoknak járandóságai pedig, alperes előadása szerint, még nincsenek véglegesen megállapítva. Felperes ezek ellenkezőjét nem bizonyította. Felperes ugyan a 2.—5. alatti okiratok valódiságát és tartamát tagadta, ez azonban az ügy eldöntésére befolyással nem bír, mert a bizo­nyítás felperest terheli s bizonyítás hiányában, a 2—-5. alattiak felmutatása is mellőzhető lett volna. Felperes azon érvelése, hogy alperes a nyugdijösszeget, mint szük séges kiadást viselni tartozik, első tekintetre is elvetendő, hisz abból, hogy egy volt közegének a püspök nyugdijat ad, előny reá nem hárul, püspök utódjára meg épen nem. A budapesti kir. ítélőtábla a következőleg itélt: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja s alperest

Next

/
Oldalképek
Tartalom