Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Negyedik folyam (Budapest, 1888)

63 kiskorú Varga Pálra ruházta át, ugy hogy Varga Jánosnak 1882. évi augusztus hó 2-án bekövetkezett halála idejében már tényleg hagyatéka nem maradt. Magában ezen körülmény azonban a kereset elutasítására indokul nem szolgálhat, mert az özvegyi jog a férj vagyona tekintetében oly tehert képez, a mely más vagyon hiányában a megajándékozottal szemben, az ajándékba nyert vagyonra nézve érvényesíthető, mivel az özvegy törvényileg biztosított eme jogától a férj egyoldalú intézkedése által meg nem fosztható, s ha a törvény értelmében a férj özvegyét özvegyi jogától végrendelkezés által nem foszthatja meg, kétségtelen az is, hogy az özvegyi jog iránti igényt az ajándékozás nem enyésztetheti el. Megítélendő s ehhez képest telekkönyvileg biztosítandó volt az özvegyi haszonélve­zeti jog magára az ingatlanra nézve, mivel az özvegyi jog korlátozásának helye azért nem lehet, mert az ingatlanok évi tiszta jövedelme, a meg­tartott birói becslés szerint csupán 87 forintra tehető, ezen jövedelem pedig felperes társadalmi helyzetére tekintettel is, túlságosnak nem talál­ható. Viszont azonban felperes hozomány s hitbér iránti követelésével elutasítandó volt mái' csak azért is, mert alperes tagadásával szemben még azt sem bizonyította, hogy azon okiratokat valóban Varga János állította ki, s hogy e szerint felperesnek általában követelése volna, mivel e tekintetben bizonyítékul egyedül a maga részéről egyoldalú tőesküt kíván használni, ez azonban alkalmazást nem nyerhetne, mivel felperes állítását semmi más körülmény nem támogatja. A k i r. C u r i a a következő ítéletet hozta : A kir. itélő táblának ítélete a perköltség iránti rendelkezésére nézve érintetlenül hagyatván, az özvegyi jog alapján keresetbe vett haszonélvezet iránti intézkedése megváltoztatik, és ez irányban az elsőbiróság ítéleti rendelkezése hagyatik helyben, ellenben a kereseti hozományi és hitbéri követelés iránti rendelkezésre vonatkozólag mindkét alsóbiróság ítélete részben megváltoztatik, és azon esetre, ha felperes az ezennel oda ítélt főesküt leteszi arra: hogy < néhai férje Varga János az E, alatti bizon yit vány szerint elismert hozományi követelését valósággal felvette, továbbá, hogy az F. alatti hitbér iránti okirat annak hozzájárulásával és kézjegyével való ellátása mellett állíttatott ki», az alperes által képviselt kiskorú a felperes­nek 198 frt 40 krt, és ezen összeg után a per kezdetétől, 1884. évi február 8-ától, számítandó 6°'0 késedelmi kamatokat, a néhai Varga János hagya­tékához tartozott s a csornai 379. számú telekjegyzőkönyvben felvett, s alperes kiskorura tulajdonjogilag átruházott ingatlanokbeli járandóság értéke erejéig megfizetni köteleztetik, az e czimen keresetbe vett követelési több­letre nézve azonban, a felperest keresetétől elmozdító rendelkezésére nézve a kir. itélő táblának ítélete helybenhagyatik. Indokok : Mert az ideiglenes törvénykezési szabályok 4. és 8. §§. rendelkezése szerint csak a kötelesrészre jogosítottak támadhatják meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom