Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)

lalja: a perújításnak mind az 1868: LIV. törvényczikknek a perúji­tási kereset indításakor me'g hatályban volt 315. §-ának b) pontja, mind az 1881 : LIX. törvényczikk 69. §-ának 1. pontja értelmében helye van. Akir. Curia a következő ítéletet hozta: A budapesti kir. itélö táblának ítélete megváltoztatik és az elsöbirósági ítélet hagyatik az abban felhozott indokoknál fogva helyben, annál inkább, mert újitó felperes keresetlevelében határo­zottan kijelentvén, hogy a perújítást ügyvédének mulasztása miatt kéri, annak helyt adni nem lehetett, mivel újitó felperes az alapper­ben azért lett pervesztes, mert az elleniratot nem adta be ; mint­hogy pedig a perirat beadásának elmulasztása miatt az 1868: LIV. törvényczikk 306. §-a értelmében csak igazolással lehetett élni, újitó felperes pedig igazolási kérelmével az alapperbeli iratok tanúsága szerint elutasittatott, ugyanazon törvény 315. §-ának a) pontja sze­rint a perújítást ügyvéd hibája miatt többé igénybe nem veheti. — Ugyanazért tekintettel arra is, hogy ha az alapperben hozott sérel­mes ítéletre az ügyvéd hibája, vagy mulasztása nyújtott alkalmat, ez alapon perújításnak csak akkor van helye, ha ezen hiba, vagy mulasztás, mint az elsöbiróság helyesen kiemelte, magukban a be­adott periratokban követtetett el, mely eset jelenleg fenn nem forog: a kir. itélö tábla ítéletének megváltoztatásával az elsöbiróság ítélete volt helybenhagyandó. 33. Az 1876: XIV. törvényczikk 132. §-a értelmében a sze­mélyes gyógyszerészeti jogositvány haszonélvezete a személyes jogú tulajdonos elhunytával az özvegyre, illetve az özvegynek újra férjhezmenetele, vagy elhalálozása esetén a gyermekek nagykorúságáig ezekre szállván át: önként következik, hogy a mennyiben a gyógyszertár a férj halála után haszonbérbe adatik, a haszonbér is nevezetteket illeti s ebből az elhalt személyes jogú tulajdonos hitelezői követeléseik törlesztését nem igényel hetik. 1883. évi október 25. 4765. sz. a. H. Gergelyné felperesnek H. Dániel és Sz. Elek, mint kiskorú H. Elek s társainak gyámja, alperesek ellen lefoglalt gyógyszertári jog és haszonbér iránti igényperében — anyárád-szeredai kir. járásbíróság felperest kere­setével elutasította s a perköltséget kölcsönösen megszüntette. Indokok: Miután felperes beismerte, de köztudomású dolog, hogy ezen perrel érdekelt gyógyszertár a néhai okleveles gyógy­szerész H. Gergely, igénylő felperes férje birtokában volt haláláigT ö nyerte hozzá a jogot, ö kezelte: nem mutatta ki felperes, hogy reáljogú vagy személyes üzleti jogú ezen gyógyszertár; - az első

Next

/
Oldalképek
Tartalom