Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam III. kötet (Budapest, 1910)

nem bir. A törvényhatósági bizottsági tagsághoz megkívánt minősítés hiánya tekintetében az 1886. évi XXI. t-cz. 23. §-ának a panaszló által felhívott e) pontja a bizottsági tagok közül kizárja azt, a ki a törvényhatóság területén legalább két év óta nem bir, vagy ugyanannyi idő óta ott nem lakik és adót nem fizet. A lakás és adófizetés együtt kívántatván meg, ez 8. Jánosnál hiányzik, mert ezúttal két év óta nem lakik K. vármegyében, azonban az idézett pont szerint tagja lehet a törvényhatósági bizottságnak az is, a ki — ha nem lakik is ott két év óta — birtokol két év óta a törvényhatóság területén. E tekintetben pedig nem vitás, hogy a fentebb emiitett közkereseti társaság, melynek egyik tagja S. János, gyárat bir a törvényhatóság területén; sőt S. János az előterjesztéséhez csatolt hiteles alakú telekkönyvi kivonattal azt is bizonyította, hogy e gyár több mint két év óta a társaság tulajdona. A jelen esetben tehát az a kérdés, hogy a birtoklás tekintetében megkívánt kellék fenforog-e akkor is, ha az illető egyén nem maga, hanem az a közkereseti társaság birtokol a törvényhatóság területén, melynek ő tagja? Ezt a kérdést pedig a fentebb idézett döntvényben és indokaiban nyilvánuló elv megfelelő alkalmazásával igenlőleg kell eldönteni, ha igazolva van, hogy az illető tagnak nem csupán a közkereseti társaság jövedelméhez van joga, — mint pl. olyannak, a ki csak munkájával járul a társasághoz — hanem joga van a társaság vagyonához is. Tekintve tehát, hogy a jelen esetben a társasági szerződéssel bizonyítva van, hogy S. János vagyonnal járult e társasághoz s tekintve, hogy ebből a társasági vagyonhoz való joga is következik; az a körülmény, hogy a közkereseti társaságnak a törvényhatóság több mint két év óta ingatlana van, tehát ott birtokol, S. Jánosra nézve megállapítja a birtoklás tekintetében az 1886. évi XXI. t, cz. 23. §-a e) pontjában megkívánt kellék fenforgását; a panasznak tehát ebben az irányban sincs megállható alapja. Ugyanezért a panaszt, mint a benne felhozott mindkét szempontból alaptalant, el kellett utasítani. A vármegyei pótadót 1908. évtől kezdve a közvetett adózók a községnél, a közvetlen adófizetők pedig a kir. adóhivatalnál kötelesek fizetni. A m. kir. belügyminiszternek 1905. évi 72,877. sz. határozata: A pénzügyminiszter úrral egyetértőleg elrendelem, hogy az 1883. évi XV. t.-cz. 9. és 13. §-ai alapján kivetett vármegyei pótadókra, az 1879. évi XXXVII. t.-cz. 1. illetőleg 5. §-a alapján kivetett katonabeszállásolási pótadóra s általában az állami egyenes adók bizonyos százalékában kivetett vármegyei pótadókra nézve közvetlen fizetőnek tekintessék mindenki, a kinek az illető törvényhatóság'területén állami egyenes adója a 200 K-t eléri, vagy ezt meghaladja, tekintet nélkül arra, hogy vármegyei pótadója az egyes kivetési czimek szerint, vagy együttvéve mily összeget tesz ki. Felhívom a törvényhatóságot, hogy ezen rendeletem pontos végrehajtása iránt intézkedjék, egyúttal pedig a vármegyei pótadók kezelése tárgyában az 1883. évi XV. t.-cz. 10. § a alapján alkotott szabályrendeletének netalán eltérő rendelkezéseit akként módosítsa, hogy a kis- és nagyközségekben csak azon adózók kötelesek vármegyei pótadójukat fizetni, kiknek állami egyenes adója a 200 K-t el nem éri, ellenben ha az adózó egyenes állami adója a 200 K-t eléri, vag\ azt meghaladja, vármegyei pótadótartozásának befizetése mint közvetlen adófizetőé az illetékes kir. adóhivatalnál teljesítendő. A szabályrendeletnek a potadók kivetése, előírása és nyilvántartására vonatkozó rendelkezései is ezen elvnek megfelelőleg lesznek átdolgozandók, azt megfelelőleg módosítsa. Ez a rendelet 190S. évi január hó 1-én lép életbe.