Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)
- 146 — szavazás berekesztésével befejeztetik: a szavazatok összeszámolás és az igazoló választmánynak a főváros rendezéséről szóló 1872. évi XXXVI. t.-cz. 50. §-ában meghatározott eljárása már csak a szavazatok utján nyilvánított akarat eredményének és ez eredmény törvényességének megállapítása és megvizsgálása czéljából történik. Kitűnik ez az idézett törvény 47. §-ából, midőn kijelenti, hogy megválasztott bizottsági tagok és póttagok azok, kik mint ilyenek a törvényes számig a legtöbb szavazatot nyerték; már pedig a ki a szavazás berekesztéséig életben volt, az a ráadott szavazatokat elnyerte s igy, — ha a szavazatok a szükséges számot elérték, — megválasztatott ; továbbá a törvény 50. §-ából, a mely akként rendelkezik, hogy az igazoló választmány a megválasztott rendes tagok és póttagok választóképességét vizsgálja, tehát "már az igazoló választmány eljárásának befejezte előtt, a legtöbb szavazatot nyerteket maga a törvény megválasztottnak nyilvánitja. Végül annak következtében, hog}^ a rendes és a póttagokra külön történik a szavazás, a többség akaratának érvényesülése is azt követeli, hogy a választás eredményének megállapitásánál ne jöjjön figyelembe az, hogy valamelyik rendes tag a szavazás befejezte után meghalt; és hogy az ekkép megüresedett helyre, — a törvény 29. §-ának rendelkezéséhez képest, — a legtöbb szavazatot nyert póttag lépjen, ne pedig oly egyén, a kit a többség bizottsági tagul nem akart. Az igazoló választmány és bíráló választmány tehát törvényszerűen járt el, midőn L. Károlyt, a ki a szavazásnak 1903. évi november hó 25-én történt befejezte után harmadnapra halt meg, megválasztott bizottsági tagként igazolta; a miért is a panaszokat el kellett utasítani. Megjegyeztetik, hogy a jelen panaszok következtében L. Károly igazolásának kérdése csakis abból a szempontból tétetvén vitássá, hogy a nevezett az igazoló választmány határozatának hozatala előtt meghalt, a választásnak a szavazatok összeszámításától függő és egyéb panaszokban vitássá tett eredménye az Ítélettel nem érintetik. Budapest székesfővárost mint iskolafentartót nem csupán az 1870. évi január hó l étől mint kezdőponttól számitott szolgálati idő alapján kiszabandó tanitói nyugdijak terhelik, hanem az ezen időponton túlmenő szolgálati évek után a tanitói nyugdijtörvények által a tanitók részére biztositott nyugdijak is. A m. kir. közigazgatási bíróság 1904. évi 5406. sz. határozata: A közigazgatási bíróság Budapest székesfőváros polgármesterének panaszát a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter 1901. évi 6957. sz. a hozott határozata ellen, melylyel V. Mihály székesfővárosi községi nyugalmazott tanítónak a székesfővárosi törvényhatósági bizottság 703/1903. számú határozatával évi 2191 korona 84 fillérben megszavazott nyugdiját évi :660 koronában állapította meg, az 1890 : XXVI. törvényczikk 53. §-a alapján tárgyalás alá vévén, következőleg ítélt: A m. kir. közigazgatási bíróság a panasznak helyt nem ad. Indokok: A székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1903. évi május hó 27-én 703. sz. a. kelt határozatával, megváltoztatván 829/1901. számú határozatát, V. Mihály tanitói szolgálatát 1870. évi január hó 1-től számítva, nyugdiját ettől a naptól 1901. évi június hó végéig, a nyugdíjazás napjáig eltelt több mint 32 évi szolgálata arányában állapította meg az ezen alkalommal évi 1840 korona 72 fillérről 2191 korona 84 fillérre helyesbített összegben, saját nyugdijszabályzatának végső bekezdését, valamint az 1875 : XXXII. törvényczik 31. §-ának c) és most már hatályon kivül helyezett, de a székesfőváros nyugdijszabályzatának kormányhatóságilag 1891. évi szeptember hó 2-án még érvényben volt 42. §-ának