Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)

— 129 — a büntető határozatok közjogi hatásának egészben vagy részben való megszüntetését. Igaz ugyan, hogy a jogforrások a kegyelmi jogot csakis a bűncselekményre vonatkozólag emiitik; e jogforrások azonban oly időből erednek, mikor a fegyelmi büntető jog, mint ilyen még nem létezett, és nincs oly törvény, a mely a kegyelmi jog gyakorlását a fegyelmi vétségeknél kizárná, a joghasonlatosság pedig annak gyakorolhatását nyilván megkívánja, tekintettel arra. hogy a fegyelmi Ítéletekben is részben ugyanolyan büntetések alkalmaztatnak, miként a bűnügyekben mellékbüntetésül szabatnak, mint a pénzbüntetés és a viselt hivatal elvesztése; ha tehát, — a mint ez a B. T. K. 119. § ából is kétségtelen, — a bűnügyekben kiszabott ilyen mellékbüntetések elengedésére a kegyelmi felségjog kiterjed, szükségképen következik, hogy a fegyelmi vétségek miatt kiszabott hasonló büntetések elengedése sem lehet elzárva a kegyelmezési jog előtt, s az ily büntetések közjogi hatását a megkegyelmezés ugyancsak egészben vagy részben megszüntetheti; és tényleg 0 Felsége kegyelmi jogát a fegyelmi büntetésekkel szemben is állandóan gyakorolja és gyakorolta. Minthogy pedig a törvényhatósági alkalmazottak szolgálati viszonya nem magánjogi, hanem közjogi alapon nyugszik; ebből a viszonyból származtatott minden igény közjogi jellegű, és igy a fegyelmi büntetésnek az ilyen igények elvesztésére vezető hatása szintén közjogi jellegű; következésképen a királyi megkegyelmezés ezt a hatást is megszüntetheti s a jelen esetben, — a kegyelmezést tudató leirat szerint, — a panaszló nyugdíjigénye tekintetében tényleg meg is szüntette. A megkegyelmezés megtörténtével, tehát a panaszló nyugdíjigénye érvényesítésének nem áll többé útjában a M. vármegye «nyugdijazási szabáryzat» 24. §-ának az a rendelkezése, hogy a ki büntető vagy fegyelmi bírósági Ítélettel hivatalvesztésre ítéltetik, nyugdíjra való jogát elveszíti. Ezért és mert panaszló nyugdíj igényének jogosultsága egyéb okokból kétségbe nem vonatott, ezt az igényt meg kellett állapítani; azonban csakis a megkegyelmezés napjától kezdve, mert a fegyelmi büntetés szóban forgó hatálya csak ezzel a nappal szűnt meg; a nyugdijösszeg meghatározásánál pedig a szolgálati idő az idézett szabályzat 13. §-ának rendelkezéséhez képest csak addig számitható, mig a panaszló a vármegye szolgálatában állott, vagyis a hivatalvesztést kimondó fegyelmi határozat jogerőre emelkedéséig. A most mondottakból már következik, hogy a panasz annyiban alaptalan és elutasítandó, amennyiben a panaszló azt kívánja, hogy nyugdíjigénye 1902. évi január hó 1-től, tehát a megkegyelmezésnéí korábbi időtől kezdve állapittassék meg, és hogy szolgálati ideje a szolgálati viszony megszűnte után is 1901. végéig számittassék, mint a mely időig megválasztása szólott. Ugyancsak alaptalan és elutasítandó a panasz abban a részében is, a mely azt czélozza. hogy a panaszlónak illetményeiből felfüggesztése alkalmával visszatartott rész, utóbb pedig a hivatalvesztés következtében beszüntetett egész alispáni fizetése és egyéb illetményei 1901. év végéig kiszolgáltattassanak; mert a visszatartott fizetés utólagos kiszolgáltatásának az 1886. évi XXIII. t.-cz. 4. §-ában megkívánt feltétele, a hivatali állásba való visszahelyezés, egyáltalán be nem következett; — és mert az illetményekhez való igénynek alapját a vármegye szolgálati kötelékébe való tartozás képezvén, az ilyen igény csakis arra az időre érvényesíthető, midőn a szolgálati kötelék tényleg fennállott, ez pedig a panaszlónál az alatt az egész idő alatt hiányzott, melyre nézve most az igénynyel fellép. De külömben is a megkegyelmezés kifejezetten csak oly czélból szüntette meg a fegyelmi büntetés hatályát, hogy a panaszló nyugdíjazása akadályba ne ütközzék, és ekkép a kegyelem a fegyelmi határozat által létesített jogállapotot más irányban, mint a nyugdíjigény tekintetében, nem i s érintette.