Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)
— 651 — kétségbe nem vonatván, valónak volt veendő, és a mennyiben panaszlott üzletéből szeszt kimérni valóban jogositva volt, ezen czikket vasárnap délelőtt 11 óráig annál is inkább árulhatta, mert a 37,892/91. sz. kereskedelmi miniszteri rendelet II. 15. pontja értelmében a szóban forgó üzletekből az árusítás a mondott időig eszközölhető lévén, onnét a szokásos czikkek, tehát — a szesz kimérésére való rendes engedély mellett — szeszes italok is elárusíthatok, és panaszlott az ellene emelt kihágás vádja és annak jogkövetkezményei alól félmentetik. Általános italmérési engedélylyel biró vendéglős a pálinkát vasárnap is elárusíthatja s azt a vendégek akár nála fogyaszthatják el, akár magukkal vihetik. A m. kir. belügyminiszter 1891. évi 3164. sz. határozata: A város tanácsának másodfokú Ítélete, mely szerint a rendőrkapitány által hozott elsőfokú Ítélet helybenhagyásával, P. Lipót vendéglős, pálinkának vasárnapi szünet alkalmával történt üzletszerű kimérése miatt az 1891. évi XIII. t.-cz. 1. és 6. §-ai alapján 25 frt pénzbüntetésben, nemfizethetés esetén 3 napi elzárásban, továbbá az eljárási és a felmerülhető tartásköltségek megfizetésében marasztaltatott el, az elmarasztalt által közbetett felebbezés folytán felülvizgáltatván: tekintettel arra, miszerint P. Lipót mint vendéglős a f. évi július hó 1-én 37,892. sz. a. kelt kereskedelemügyi miniszteri rendelet II. 9. pontja értelmében jogositva van a vendéglőkben szokásos minden italt kimérni, azon cselekményeért, hogy vendéglőjéből vasárnap pálinkát adott el, annál kevésbé büntethető, mivel az különbséget nem tesz, hogy a vendégek a kimért pálinkát legott fogyasztják, vagy esetleg magukkal viszik, megváltoztattatik, és panaszlott a terhéül kirótt kihágás vádja és ennek jogkövetkezményekép kiszabott büntetés alól felmentetik. Szódaviz gyártása és elárusitása vasárnap is folytatható, miután a szódaviz rendszerint nemcsak nyilt üzletben, hanem a megrendelőhöz szállitva is árusittatik. A m. kir. belügyminiszter 1891. évi 294H. sz. határozata: A főváros főkapitányának másodfokú Ítélete, mely szerint a kerületi kapitány által hozott elsőfokú Ítélet módosításával P. Félix, szódavizgyár főnöke, szódavíznek a vasárnapi munkaszünet tartama alatt a vevőhöz szállítva árusítása miatt, az 1891. évi XIII. t.-cz. 1. és 6. g-ai alapján 15 frt pénzbüntetés megfizetésében, nemfizethetés esetében 2 napi elzárásban, továbbá az eljárási és a felmerülhető tartásköltségek megtérítésében marasztaltatott el, az elmarasztalt által közbetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván : megváltoztattatik. és panaszlott az ellene emelt vád és annak jogkövetkezményei alól felmentetik; mert a szódaviz gyártása és elárusitása a f. évi július hó 1-én 37,892. sz. a. kelt kereskedelemügyi miniszteri rendedelet II. 8. pontja értelmében meg van engedve, illetve azon üzlet vasárnap is folytatható, és miután a szódaviz elárusitásának szokásos és az üzlet természete által indokolt módja, hogy az nemcsak nyilt üzletben, hanem különösen, illetve a megrendelőhöz szállitva árusittatik; ennélfogva P. Félix azon cselekménye, hogy a szódvizet házhoz szállitva bocsátotta áruba, az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló törvény határozmányába ütköző cselekménynek nem tekinthető, miért is panaszlott az ellene emelt vád és jogkövetkezményei alól felmentendő volt.