Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

- 431 — totta ;i K. Mária ruháit és őt a saját ruháiba öltöztetve szállította T. Lászlónéhoz és ott öltöztették ki újra és igy jó előre gondoskodva volt arról, hQgy a leány jobb elhatározásra térés esetén csak ruhátlanul, vagy idegen ruhákban távozhassék; ha K. Mária — a tanuk szerint is kemény téli idő lévén — első izben valóban a T.-nétól vitt ruhákban szökött is meg, e kényszerhelyzetre tekintettel, nem lehet a ruháknak testén elviteléből azt következtetni, hogy azokat menekülése sikerültével visszajuttatni nem szándékozott. Ehhez járul, hogy T. Lászlónénak az az állítása, hogy a leány elfogatását és letartóztatását a rendőrségnek bejelentette, nemcsak hogy igazoltatást nem nyert, de valószínűséggel sem bír. Mindezeket és azt is tekintetve véve, hogy másnap reggel 9 —10 óra közt K. Mária, daczára annak, hogy a tanuk bizonyítása szerint az egész télen az volt a leghidegebb nap, felsőruha nélkül, hajadon fővel és mezítláb menekült TörökSzent-Miklósról a kisújszállási 37. számú vasúti őrházba, hol N. Bálint őr és neje könyörületességéből húzódott meg, mig szülei értesittetvén, érte jöttek; a kir. ítélőtábla kétségtelen ténynek ismerte fel, hogy T. Lászlóné fajtalanságra irányzott czélból erőszakkal tartotta le K. Máriát és e szerint a btk. 321. §-ába ütköző és e szerint büntetendő büntettet követte el. A m. kir. Curia: A kir. Ítélőtábla ítélete T. Lászlóné vádlottra vonatkozóan azzal a meghatározással, hogy ezen vádlott fegyházbüntetése, foganatba vételétől számítandó, helybenhagyja, K. Jánosné vádlottra vonatkozó részében azonban megváltoztatta s ezen vádlottra nézve a kir. törvényszék Ítéletét hagyta helyben. Indokok: Az 1876. évi XIII. t.-cz. 30. §-a szerint a gazda ugyan tartozik arra ügyelni, hogy cselédje erkölcsös életet folytatson; azzal a felügyeleti joggal azonban, a mely apai hatalom, vagy gyámság alatt álló cselédekre nézve az apát vagy a gyámot megilleti, a gazda nem bír. mert ez a jog az idézett törvényczikk 7. §-a értelmében a beszegődtetés után is az apánál, illetve gyámnál marad; arra nézve pedig nincs adat, hogy sértett fél beszegődtetése alkalmával apja vagy anyja által K. Jánosné vádlottnak különös felügyelete alá helyeztetett volna, K. Jánosné vádlottnak az a cselekménye tehát, hogy a sértett felet mint cselédjét T. Lászlóné vádlott bordélyházába kéjhölgynek adta be, a btk. 247. §-ának intézkedése alá nem vonható s pedig annál kevésbé, mert beismeri a sértett fél, hogy a mint T. Lászlónéhoz érkeztek, a helyzetet ő rögtön felismerte s bár az neki visszatetszett, ugy hogy sírva is fakadt, mégis a mikor erre K. Jánosné felhívta, hogyha nem akar ott maradni, menjen vele vissza; ő ott maradt. De a btk. 321. §-ának esete sem állapitható meg K. Jánosné vádlott irányában, mert annál fogva, hogy a sértett fél a helyzet felismerése után a bordélyházban maradt, nem vehető figyelembe az a körülmény, hogy más, jelesül a mint sértett fél állítja, jobb helyre való beszegődtetés ürügye alatt vezettetett oda; továbbá, mert habár vádlott hatalmi körébe is vonta a sértett felet az által, hogy a szülei törvényes felügyelete alól elvonva, szülei tudta nélkül helyezte el a bordélyházban, nem állapitható meg, hogy hatalmába is kerítette légyen, mert sértett fél beismerése szerint semmiféle kényszerhelyzetben sem volt akkor, a mikor a bordélyházban maradt. K. Jánosné vádlottra nézve tehát ezért s vonatkozó indokainál fogva a kir. törvényszék Ítélete, ellenben T. Lászlóné vádlottat illetőleg a kir. tábla ítélete volt helybenhagyandó vonatkozásokként helyesbített indokainál fogva, hogy arra nézve, miszerint vádlott a sértett felet ismételten meg is verte volna, bizonyíték nincs, valamint még azért is. mert T. Lászlóné beismerte, hogy a sértett fél lábbelijét s más oly ruháját, a mely nélkül az a zord téli időben közönséges emberi számítás szerint a házat el nem hagyhatta,.