Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

- 373 Mihály, József fia elleni kihágási ügy elintézését sürgeti és az ujabbi tárgyalásra pedig R. János ügyvédet küldötte helyetteséül. Az eljáró szolgabíró tehát 1888. évi július hó 24-én T. Sándor ügyvéd elővezettetését rendelte el, melyet a kis-kőrösi csendőrörs július 28-án nevezett ügyvéd iránt legnagyobb kimélettel teljesített, öt a saját kocsiján engedte utazni, a községben nem is kisérte, csakis a községen kivül ült fel kocsijára és a szuronyt is csak a szolgabirói hivatalban tűzte fel fegyverére. A szolgabíró az tigyet még az nap elintézte, s vádlottnak az illetékesség ellen tett kifogása elvetése mellett saját illetékességét megállapította, s mert vádlott beismerte, hogy a kérdéses iratot ö a szolgabíróhoz intézettnek tekintette, vádlottat a kbtk. 46. §-ába ütköző hatóság elleni kihágás miatt 50 frt pénzbüntetésre Ítélte. T. Sándor az elővezettetés és a miatt, mert szolgabíró saját ügyében bíráskodott, a kalocsai kir. törvényszéknél és megye főispánjánál feljelentést tett, s nevezett szolgabíró ellen a hivatalos hatalommali visszaélés miatt bűnvádi és fegyelmi eljárás megindítását kérte. Ez ügyben az alsóbbfoku bíróságok határozata után a kir. Curia a vád alá helyezést következő indokok alapján mondotta ki: Tekintve a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágások eseteiben követendő eljárás szabályozása tárgyában 1880. évi augusztus hó 17-én 38,547. sz. alatt kibocsátót rendeleti 48. §-át, mely szerint vádlott «elővezetésének)) — csupán «szökés esetében)), de ekkor is csupán az esetben van helye, ha annak a hatóság előtti személyes jelenléte szükséges; tekintve, hogy az idézett rendelet az elővezetést a ((letartóztatástól)) ezen intézkedésnek egymástól lényegesen különböző természete szerint megkülönböztetve, a letartóztatásra vonatkozólag változhatatlan sarkelv gyanánt kimondja a 45. §-ban, hogy «oly kihágás esetében, melyre pénzbüntetés van kiszabva, vádlott Ítélet előtt le nem tartóztatható)); tekintve, hogy e határozatban a törvényt pótló rendeletet kiadott kormánynak az alkotmányos közjogból levont azon felismerése jut kötelező kijelentésre, mely szerint alkotmányos országban nagyobb hátránynak tekintetik a polgár személyes szabadságának — bírói ítélet nélkül — kényszer alá helyezése, mint a csupán pénzbüntetés alá eső kihágás elkövetőjének esetleg bekövetkezhető egész büntetlensége; tekintve, hogy a szabadságvesztéssel büntethető, tehát súlyosabb kihágások esetében is, az előzetes letartóztatás a 44. § szerint taxatíve, vagyis minden tágítást kizáró tüzetességgel meghatározva lévén, az — a súlyosabb esetekben is — csupán a csavargókra, a külföldi átutazókra és szökevényekre van korlátolva; tekintve, hogy a 43. §-on kivül csupán az 56. g-ban lévén megemlítés téve a vádlott elővezethetéséről: ez utóbbi szakasz utolsó bekezdése szerint tárgyalási határnapot kitűző végzésben vádlott figyelmeztetendő, hogy ha sem személyesen, sem meghatalmazott által nem jelennék meg, a hatóság a tárgyalást távollétében is meg fogja tartani és a fenforgó adatokhoz képest Ítéletet hozni, ((esetleg pedig elővezetését elrendelni"; tekintve, hogy a szakasz ezen pontjának rendelkezésénél fogva az ebben kifejezett valamennyi sanctio, — tehát az elővezettetésnek egyébként is korlátozott elrendelhetése is, — azon egyenesen és határozottan kijelentett feltételtől lévén függővé téve, hogy vádlott sem személyesen, sem meghatalmazottja által nem jelent meg; ebből logikailag következik, hogy, ha a feltételező helyzet tényleg nem az, mint a melyeta rendelet a meghatározott következmények alkalmazására vonatkozólag tüzetesen kijelölt, ez esetben az egyenesen tényleges megvalósultától feltételezett hatály alkalmazhatása is ki van zárva; tekintve: hogy a most kifejezett eszme következtében az imént idézett szakasznak félre nem magyarázható értelme az, hogy az esetben, ha vádlott akár személyesen, akár meg-