Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)
5. Az ítélet kellékei. Kihágási ügyben az elsőfokú ítéletet ugyanazon tisztviselő köteles meghozni, ki a tárgyalást vezette. A m. kii', belügyminiszter 1892. évi 2272. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú Ítélete, mely szerint a k—i járás íőszolgabirája által hozott elsőfokú Ítélet megváltoztatásával Sch. Jakab korcsmáros, az ellene G. János által emelt kihágási vád és annak jogkövetkezményei terhe alól felmentetett, panaszos pedig a felmerült eljárási költségek megfizetésében marasztaltatott el, a panaszos által közbetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván: szabálytalanság okából az elsőfokú Ítélettel együtt feloldatik és uj szabályszerű eljárás s ujabb elsőfokú ítélet hozatala rendeltetik el; mert az iratokból kitünőleg csakis az elsőfokú Ítéletet hozta meg az illetékes főszolgabíró és az egész tárgyalást és eljárást M. Perencz t. főszolgabíró vezette; már pedig az «Elj. Utasitás» 68. §-a értelmében az Ítéletet a tárgyaló hatósági személynek kell meghoznia. A kihágási ügyekben a törvény szakaszára vagy szabályrendeletre vonatkozó oly hivatkozásnak, melynek alapján a mindenkori cselekmény elbírálandó, mindig az Ítélet rendelkező részében van helye. A m. kir. belügyminiszter 1886. évi 1331. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú Ítélete, mely szerint a makoviczai járás szolgabirája által hozott elsőfokú ítélet helybenhagyásával Magurányi János zborói lakos éjjeli őrszolgálat nem teljesítése miatt a 6141/77. sz. megyei szabályrendelet 7. §-a és az 1879. évi XL. t.-cz. 141. §-a alapján 5 frt pénzbüntetésben, nemfizethetés esetében 1 napi elzárásban, továbbá 90 kr. eljárási és a felmerülhető tartási költségek megfizetésében marasztaltatott el, az elmarasztalt által közbetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván: indokainál fogva helybenhagyatik. Miről azzal értesíttetik, hogy a törvényszakaszra vagy szabályrendeletre való hivatkozásnak, amelynek alapján a mindenkori cselekmény elbírálandó, mindig az Ítélet rendelkező részében, nem pedig indokolásában van helye. Kihágási ügyekben hozott ítéletekből az eljárási szabályok 69. §-a ellenére a törvény vagy törvényes rendeletre való hivatkozás el nem maradhat. A m. kir. belügyminiszter 1888. évi 166. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú Ítélete, mely szerint a kaposvári járás íőszolgabirája által hozott elsőfokú Ítélet helybenhagyásával B. J. erdő- és mezőőr erdőőri eskületéti bizonylatának elvétele és kettős csövű lőfegyverének elkobzása rendeltetett el, az elmarasztalt által közbetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván, tekintettel arra, hogy az Ítéletekben az elj. szab. 69. §-ának ellenére a törvény vagy törvényes rendeletre való hivatkozás nem történik; tekintettel továbbá arra, hogy valakitől a lőfegyvertarthatás csak valamely elmarasztalás következményekép vonható meg, vádlott pedig elmarasztalva nem lett; de különben is a tényállás az eddigiekkel kifejtve nincs: jelen másodfokú ítélet az elsőfokú ítélettel együtt feloldatik,