Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. I. kötet (Budapest, 1895)

189 — nyúlnak idegen vadászterületen elfogása miatt 5 írt pénzbüntetésben és Sz. H. 1 frt kártérítésben való elmarasztalását kimondó elsőfokú Ítéleti rész fel­oldásával, — miután a nyúlnak a fenforgó módon lett elfogása nem vadá­szati kihágást képez, hanem idegen ingó dolog jogtalan elsajátítása körüli vétség jelenségeit mutatja, — ennek illetékes elbírálása végett az iratok a somorjai kir. járásbírósághoz áttétetni határoztattak, — az elmarasztalt által közbetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván : az első fokú ítélettel együtt hatályon kivül helyeztetik és a további kihágási eljárás beszüntetésével, az iratok a fenforgó kapcsolatos ügyek együttes elbírálása végett, a 38547/880. sz. itteni körrendelettel kiadott eljárási utasítás 17. és 71. §§-ai értelmében, az illetékes kir. bírósághoz áttétetni rendeltetnek. A más által elejtett vaddisznó húsának többekkel egyetemben felosztása miatt inditott ügy elbírálása a kir. biróság hatáskörébe tartozik. A m. kir. belügyminiszter 1890. évi 1682. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú Ítélete, mely szerint a régeni alsó járás főszolgabírója által hozott elsőfokú ítélet helybenhagyásával: Sz. Gy. és L. G. k.-remetei lakosok tilos vadászati időben, hajtókutyák alkalma­zásával elkövetett vadászat miatt, az 1883. évi XX. t.-cz. 26. és 32. §§-ai alapján fejenként 10 — 10 frt pénzbüntetésben, nem fizethetés esetében 2—2 napi elzárásban, továbbá 9 frt eljárási és felmerülhető tartásköltségek meg­fizetésében marasztaltattak el, az elmarasztaltak által közbevetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván, tekintettel arra, hogy vádlottak azon cselekménye, miszerint a L. J. által elejtett vaddisznó húsát L. J. és K. M.-al egyetem­ben maguk között fölosztották, a más tulajdonát képező ingó dolog jogta­lan elsajátításának a btk. 367. §-ában körülirt vétségének tényálladékát lát­szik képezni: jelen másodfokú Ítélet az elsőfokú ítélettel s az azt megelőző eljárással együtt megsemmisíttetik, s az ügyiratoknak — az Elj. Szab. 17. §-a értelmében — az illetékes kir. bírósághoz leendő áttétele elren­deltetik. Sem nem lőtt, sem nem árult, sem nem vett, hanem csak talált őztehénnek hazavitele nem vadászati kihágást képez, hanem idegen ingó dolog elsajátítása ismér­veit tünteti fel, elbirálása a kir. biróságok hatáskörébe tartozik. A m. kir. belügyminiszter 1891. évi 1513. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú Ítélete, mely szerint a dárdai járás főszolgabírója által hozott elsőfokú Ítélet módosításával Sch. J. kovács és F. M. cseléd laskafalvi lakosok, azért mert tiltott időben egy szarvas­tehén találtatott birtokukban, az 1893. évi XX. t.-cz. 31. §-a alapján 50—50 frt pénzbüntetésben, nem fizethetés esetében 5—5 napi elzárásban, továbbá 4 frt eljárási és a felmerülhető tartási költségek megfizetésében marasztal­tattak el, a lefoglalt vad elkoboztatni és az iratok a fenforogni látszó jöve­déki kihágás elbirálhatása czéljából a kir. pénzügy igazgatósághoz rendeltet­tek áttétetni, az elmarasztaltak által közbetett felebbezés folytán felülvizs­gáltatván : az egész eljárással együtt hatáskör hiánya miatt megsemmi­síttetik és az iratok a bírósághoz rendeltetnek áttétetni; mert panaszlott a szóban levő szarvastehenet sem nem lőtte, sem nem árulta, sem pedig nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom