Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. I. kötet (Budapest, 1895)
— 101 — között fölmerült hatásköri összeütközés] esetet 1892. évi decz. hó 27-ik napján tartott tanácsában megvizsgálván, következőleg határozott: Jelen ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Indokok: A feljelentés egyik tárgyát az képezi, hogy az E. Miksa szolgálatában állott B. János nagykereki-i béresnek 1891. évi nov. hó 11-én elhalt fia csak ugyanazon hó 15-én, tehát a szabály rendeletileg kitűzött időn túl temettetvén el, az 1876: XIV. t.-cz. 113. §-ában a holttestek eltemetésére nézve előirt szabályokat szegték meg s ezzel a KBTK. 123. §-ába ütköző kihágást követték el. Ezen kihágás elbírálását az 1880: XXXVII. t.-cz. 41. §. 1. pontja értelmében kellett a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalni. A feljelentés másik tárgyát az képezi, hogy E. Miksa béresei a vasárnapra esett temetési napon dolgoztak, répát hordtak s ez által egyrészről a vasárnapi munkaszünetre nézve fennálló törvényes intézkedéseket szegték meg, másrészről, minthogy a répahordó béresek a temetkezési menettel is találkoztak és az egyházi szertartást zavarták, cselekményük által az 1868 : LIII. t.-cz. 19. §-ának intézkedése szegetvén meg, a KBTK. 52. §-ába ütköző kihágást is elkövették. Az 1891 : XIII. t.-cz. 7. §-ának végpontja értelmében, ha valamely cselekmény, úgy ezen munkaszüneti törvény 6. §-ának, valamint az 1879: XL. t.-cz. 52. §-ának határozatai szerint is büntetendő : az eljárásra a 6. §-ban megjelölt hatóságok, tehát a közigazgatási hatóságok az illetékesek; minélfogva a feljelentés második tárgyát képező s úgy az 1891 : XIII. t.-cz. 6. §-ába, mint a KBTK. 52. §-ába ütköző cselekmények elbírálása is az 1891. XIII. t.-cz. fent idézett 7. §-a értelmében a közigazgatási hatóságok hatáskörébe volt utalandó. (46,246/1892. I. M. sz.) Azon kazánrendőri kihágások elbirálása, melyek az életbiztonságot és az egészséget veszélyeztetik, nem a közigazgatási, hanem a kir. biróságok hatáskörébe tartoznak. A m. kir. minisztertanács 1894. évi február 1-én hozott határozata: A minisztertanács a kazánrendőri kihágással vádolt M. Pál révaujfalusi lakos ellen folyamatba tett ügyben a kir. belügyminiszter, mint kihágási ügyekben harmadfokú hatóság és a pancsovai kir. járásbíróság között felmerült hatásköri összeütközési esetet megvizsgálván, következőleg határozott : Jelen ügyben az eljárás a kir. bíróság hatáskörébe tartozik. Indokok: A feljelentett tényállás szerint M. Pál Révaujfalu belterületén működő gőzcséplőgépénél törvényszerű kvalifikáczióval biró gépészt nem alkalmazott és azt, hogy gőzkazánja megrepedt, a hatóságnál bejelenteni elmulasztotta. Ezen cselekmény, illetve mulasztás a volt közmunka- és közlekedési magy. kir. miniszternek 1886. évi november ho 12-én 22,790. számú rendeletével közzétett kormányrendelet 17. §-ának a) pontja 2. és 9. sorszáma alatt körülirt, az életbiztonság és egészség oltalma végett a gőzgépekre nézve kiadott szabályrendelet megszegése által elkövetett s ugyanazon szakasz szerint az 18/9. évi XL. t.-cz. 111. §-a értelmében büntetendő kihágást látszik képezni, melynek elbírálását az 1880. évi XXXVII. t.-cz. 41. §-a nem utalván a közigazgatási hatóság hatáskörébe, az e miatti eljárásra ugyanazon t.-cz. 5. §-a értelmében annál inkább, a királyi bíróság hatáskörét kellett megállapítani, mivel a fenthivatkozott kormányrendelet 17. §-a a kazánrendőri kihágásokat két csoportra osztja: a) pontjában azokat a kihágásokat sorolja fel és utasítja bírói hatáskörbe, a melyek az életbiztonságot és az egészséget