Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Új döntvénytár. XVI kötet második fele. (Budapest, 1916)

Vétel 761 nem igazolta. A vámkezelési nehézségekre és állítólagos köz­lekedési akadályokra való hivatkozás figyelembe annál ke­vésbé vehető, mert a felperes nem csak semmi konkrét tényt erre vonatkozólag nem bizonyitott, hanem a késedelem követ­kezményei már azért is reá hárulnak, mivel ő, ki ily ügyle­tekkel évek óta üzletszerűen foglalkozik, ismeri a vámkezelés nehézségeit és időrabló voltát; midőn ennek daczára későn, tudniillik csak július 30-a után (1. Gr. II. alatti levelet) indí­totta útnak külföldről a tartályokat, mindenesetre nem járt el a szükséges kereskedői gondossággal. Mindezeknek daczára azonban az alperes nincs jogo­sítva a 4500 K-t visszatartani, mivel a szerződéstől való elál­lását nem tartotta fenn. Alperes ugyanis a késedelemmel ér­kezett tartályokat, amint az a B. I., B. II., B. III., alatti mel­lékletekből kitűnik, elfogadta, szénsavval megtöltötte és ren­deltetési helyükre juttatta. Alperes maga beismeri, hogy az­után is fogadott el a felperestől megrendeléseket, melyeket teljesített. Az a kifogása az alperesnek, hogy ezt nem szerző­dés alapján tette, súlytalan azért, mert nem igazolta, hogy mely más megállapodás alapján teljeisitett'? Különben a 9. alatti levélben, mely a 7. alatti levélnél későbben kelt, az al­peres maga azt irja a felperesnek, hogy a 4500 K-ra nézve fentartja magának azt a jogát, hogy erre nézve határozzon (Bescheid zu gebén), ami nyilván arra mutat, hogy az alperes maga sem ragaszkodott a szerződés felbontásához és annak következményeihez, hanem a szerződés fentartásához. Annak a kitételnek a 7. alatti levélben, hogy obligo nélkül szállít, nincs jelentősége, mert az nem engedhető meg, hogy az alpe­res csakis a 4500 K-ra nézve tekintse a szerződést megszünte­tettnek, egyebekben pedig tartsa fenn. A kereskedelmi for­galomban megkívánt bizalommal és tisztességgel ellenkezik ugyanis, hogy az egyik fél csak a rá nézve előnyös szerződési rendelkezéseket érvényesíthesse, a hátrányos rendelkezések pedig csak a másik felet terheljék. Minthogy ezeknél fogva az alperes a szerződés meg­szüntetésétől elállott, a 4500 K visszatartására hiányzik a jog­alap. A felperesi igény megállapítása folytán az alperesi vi­szonkereseti követelés önkényt elesik. (1913. október 1. 52/913. sz. IV. pt). 1241. Az eladó alperesre nem sérelmes az, ha a vevő felperes a szerződés teljesítése vagy a kártérítési összeg fizetése közt a telje­sítési határidő alatt választhat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom