Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Új döntvénytár. XVI kötet második fele. (Budapest, 1916)

76­Kereskedelmi törvény C: A KT. 353. §-a, ha az áru átadásával az eladó késik,, a vevőnek háromféle jogot ad és pedig követelheti a szerző­dés teljesítését s a késedelemből eredő kárának megtérítését, vagy a teljesités helyett a nemteljesités miatt kártérítést kö­vetelhet, vagy végre a szerződéstől egyszerűen elállhat, mint­ha az meg seln köttetett volna. Jóllehet az idézett §. értelmezése szerint a vevő (felpe­res) a háromféle jog közül csak egyet érvényesíthet és jólle­het felperes a keresetben a szerződés teljesítését is kéri s en­nek nemteljesitése esetén pedig kára megtérítését követeli, azonhan ez jelen esethen megállhat s a kereset elutasítására, alapul nem szolgálhat, mert alperes nem ellenezte, továbbá mert felperes keresete tulajdonkép kártérítésre irányul s^ esak csupa előzékenységből még a kereset megindítása után is al­kalmat akar adni alperesnek a szerződés teljesítésére, vagyis az utólagos teljesítésre határidőt engedélyez és mert alperes nem szenved sérelmet azáltal, ha mind késedelmes eladó arra íeijogositttatik, hogy az őt, a felperest mint vevőt vagylago­san megillető jogoknak megfelelően terhelő kötelezettségek közül a.z egyiket saját választása szerint teljesíthesse. (C. 1913. október 8. 265/1913. v. sz.) V. ü. C. 666/911. V. sz. IV. pt. (Tüj Dtár XIV. 382. 1.). s az itt felhívott joggyakorlattal. 1212. A vevő. ki a teljesítési határidő Jetelte után az áruk szál iitását a maga részéről is sürgette és elfogadta, sőt azok vételárát ia kifizette anélkül, hogy kifejezést adott volna annak, hogy a késedel­mes szállítás elfogadásával a vételiig}létből folyó összes jogait ki elégitettnek nem tekintheti, hanem amellett még a késedelemből eredW kárának a megtérítését igényli, a késedelemből eredő kár iránti igé­nyéről lemondortnak tekintendő. (C. 1913. deczember 5. 537/913. v. sz. a. IV. p. t.) * Vannak határozatok, melyek kimondják, hogy az utólagos teljesités elfő gadása még nem zárja ki azt, hogy a vevő e mellett kártérítést is igényelhr-­sen; de mind általánosabbá válik az a gyakorlat, hogy ha a vevő a teljesítet jogfentartás nélkül elfogadta, ezzel a késedelemből eredő kárigényéről lemon­dottnak tekintendő. 1243. Az erőhatalom mentesítő oknak csak akkor fogadható el, ha az erőhatalom kellő gondosság mellett elháríthatatlan: a sztrájk tehát csak akkor tekinthető erőhatalomnak, ha az eladó bizonyítja, hogy alkalmas munkásokat keresett, de azok megszerezhetők egyáJ tálában nem voltak. (C. 1913. deczember 12. 882/913. . sz. IV. p. t.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom