Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. V. kötet. (Budapest, 1911)

76 1881. LIX. t.-cz. 4. §. mintegy három héttel előbb elszántotta. Ezért ellene a felperesek sommás visszahelyezést kértek. A perlaszi kir. járásbiróság a bíróság tárgyi illetékességét hatáskör hiányából leszállította és a pert beszüntette, mert ugy találta, hogy a peres felek szántóföldjeit elválasztó mezei dülőut vált vitássá és igy, figyelemmel az 1894: XII. t.-cz. 36. és következő §-aira, valamint a 94. §ának d) pontjára, úgyszintén a 103. § -ara, a közigazgatási hatóságok vannak hivatva intézkedni. Az antalfalvi szolgabiró annak megállapítása után, hogy a felek földjei közt a vitás területen mezei dülőutnak helye nincsen, tehát mezei dülőut elszántása fenn nem forog: viszont a közigazgatási hatóság tárgyi illetékességét szállította le és a feleket a kir. bírósághoz utasította. Az ekként felmerült hatásköri összeütközés eldöntésénél a szóban forgó perek elintézését a kir. bírósághoz kellett utasítani azért, mert a birói hatáskör leszállításának oka gyanánt felhozott az a körülmény, hogy a peres felek szántóföldjeit elválasztó dülőut vált volna vitássá, a közigazgatási uton tartott nyomozatok szerint elesett és igy az eljárás, tekintettel az 1893: XVIII. t.-cz. 1. §. 5. m) pontjára, a kir. járásbiróság hatáskörébe tartozik. (1S96 január 22-én, 1896. évi 3154. I. M. sz. a., 1895. évi 102828. I. M. sz. a.) Beltelekhez vezető bejáró ut tulajdonjogának megállapítása iránt indított ügyben az eljárás birói útra tartozik. A kir. ministerium: I. L. I. tiszakürti lakos Jász-NagyKun-Szolnok megye tiszai alsójárásának főszolgabirája előtt az 1891. évben panaszt emelt R. L. tiszakürti lakos ellen a miatt, mert R. L. az ő beltelkéhez vezető bejáró útjára az esővizet leereszti s ezzel őt az ut szabad használatában akadályozza. A főszolgabíró a panaszost elutasította azzal a kérelmével, hogy R. L. az esővíznek a panaszos telkéhez vezető útra való leeresztésétől tiltassék el, mert a panaszos kérelmének csak akkor lehetett volna helyet adni, ha igazolta volna, hogy a kérdéses bejáró ut az ő tulajdona és nem utcza. L. I. erre a kir járásbíróságnál sommás visszahelyezési keresetet adott be R. L. ellen, a melyben azt is előadta, hogy a kérdéses bejáró Tiszakürt község elöljáróságának 1807. évi márczius hó 21-én kelt testimoniális levele szerint szépapja L. J. részére a T. G. udvarán keresztül volt bejárója helyett hasittatott ki és adatott át és igy az az ő beltelkének az alkotó része. Kérte, hogy a bíróság R. L.-t a bejáró használatától és a további háboritástól tiltsa el, és őt a bejáró ut békés birtokába helyezze vissza. A kir. bíróságok a felperest keresetével elutasították, mert a felperes az egy évi kizárólagos békés birtoklást nem bizonyította.