Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet. (Budapest, 1912)

474—475. §. 85 176. A biztosítási ügylet megújítása esetében a biztosító az ere­deti ajánlat megtétele után szenvedett tűzkárnak elhallgatása okából nem vitathatja sikeresen a K. T. 475. §-a értelmében a biztosítás érvény­telenségét. Törvényszék: De alaptalan alperesnek a szerződés érvény­telensége miatt a kereskedelmi törvény 475. §-a alapján felhozott kifogása is. Mert saját előadása szerint felperes csak 1897. évi ja­nuár 2-án, tehát az 1896. évi november 28-án kelt 2. alatti ajánlat kelte után szenvedett tűzkárt s igy felperes azt a tüzesetet 2. alatti ajánlatában nem is emlithette fel. Az a körülmény pedig, hogy a B) alatti kötvény szerint létre­jött azon biztositási szerződés, melynek alapján felperes kártérí­tést követel, az emiitett tüzeset után keletkezett, a szerződés érvé­nyességét azért nem érintheti, mert a B) alatti kötvény tartalma szerint ez az A) alatti kötvény megújítása, mely nem uj bevallás, hanem felperesnek a 2. alatti ajánlat mellett fekvő s 1897. évi feb­ruár 7-én kelt megujitási ajánlata is a 2. alattiban foglalt eredeti bevallás alapján állíttatott ki, stb. Curia: Ezt az indokolást elfogadta. (1901 február 15. 1261/1900.) 177. Az előzőleg más biztosító intézetnek tett ajánlat visszautasí­tásának elhallgatása nem feltétlenül és nem minden körülmények közt, hanem csak abban az esetben szolgálhat alapul a biztositási szerződés megtámadására, ha az ajánlat visszautasításának elhallgatása következ­tében a biztosítónak a biztosítás elvállalására befolyással bíró valamely fontos körülmény tudomására nem jutott. A törvény a közlési kötelezett­séget nem azon körülmények hü bemondására és el nem hallgatására írja elő, amelyek a biztositónak elhatározására vannak befolyással, ha­nem csakis azoknak, amelyek a biztosítás elvállalására bírnak befolyás­sal, A súlypont tehát nem subjectiv, hanem objectiv értelemben fontos körülmények elhallgatásában vagy valótlan bemondásában rejlik. C: A másodbiróság Ítéletét megváltoztatja és az elsőbiróság hagyja helyben. Indokok: Alperes a biztositási szerződés érvényét azon ala­alapon támadja meg, hogy a biztosított az ajánlatban és az orvosi bizonyítványban az erre vonatkozó kérdés daczára egy előbbi ajánlatának visszautasítását elhallgatta s ez által a kereskedelmi törvény 474. §-ában megállapított közlési kötelezettséget meg­sértette. A kereskedelmi törvény 474. §-a értelmében a biztosított csakis az előtte tudvalevő oly. fontos körülményeket köteles az

Next

/
Oldalképek
Tartalom