Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet. (Budapest, 1912)
474—475. §. 83 Iyólag pedig ez a két czikk a 2. alatti ajánlatban biztositásra ajánlott áiuczikkek közé lévén sorozandó, felperes az által, hogy a 2. alatti ajánlat 43. számú azon kérdésére: A biztositandó tárgyakon kivül léteznek-e itt tűzveszélyes tárgyak és melyik helyiségben? „nem"-mel felelt és a jelzett két czikket fel nem emiitette, a keresk. törv. 474. §-ának utolsó bekezdésében előirt közlési kötelességét meg nem sértette, alperesnek a keresk. törv. 475. §-ra fektetett kifogása tehát alaptalan. Curia helybenhagyja indokainál fogva és azért, mert azzal a köztudomású tény nyel szemben, hogy a drogrista üzlet rendes áruczikkei közé rendszerint könnyen robbanó á-'uk is tartoznak, az a körülmény, hogy felperes üzletében a tüz alkalmával 250 csomag gyufa is volt, a tűzveszélyt különben sem fokozta. (1899 szeptember 29-én. 777/899. sz.) 170. Az a körülmény, hogy felperes az ajánlatban nem adta elő azt, hogy az ajánlatot megelőzően körülbelül 12 évvel a jelenlegi lakhelyétől különböző más lakóhelyén tűzkárt szenvedett és ezért az első magyar biztosító társaságtól emlékezete szerint 240 frt kártérítést kapott, a jelenlegi tűzesetig lefolyt hosszabb időnél és a korábban szenvedet tűzkár jelentéktelenebb voltánál fogva nem tekinthető a biztosítás elvállalására befolyással biró oly fontos körülménynek, mely a biztosítási szerződés érvénytelenségét vonná maga után. (Curia 1900 október 31. 697/1900.) Hasonló C. 381/902. V. ö.: C. 298/907. 171. Tüzkárbiztositás esetében a szerződés érvénytelen, ha a biztosított elhallgatta, hogy több izben égett le s csak egy tűzkárról tett említést. (Curia 785/91. és 313/92.) 172. A bizositott nem sértette meg a K. t. 475. §-ában foglalt közlési kötelezettséget oly esetben, a melyben az elhallgatott tűzkár az alperes biztosító társaságnál biztosítva volt. ítélőtábla: Ez a kifogás azért sem volt figyelembe vehető, mert a felperes által 1890. évben szenvedett tűzkárra nézve felperes épen alperes társaságnál lévén biztositva s alperes által kártalanittatván, alperes arra, hogy ezen előző tűzkárról tudomása nem volt, sikerrel nem hivatkozhatik és igy a k. t. 475. §-ára alapitott kifogása alaptalan. Curia: A kir. ítélőtáblának indokát fogadta el. (1899. ápril 25. 275. szám alatt.) 6*