Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet. (Budapest, 1912)

166 Kereskedelmi törvény. 376. A biztosítási dij beszedésével megbizott és a díjjal a társulat által megterhelt ügynök a díjfizetésre a biztosítottnak hatályosan adhat halasztást. Alperesnek az a ténye, hogy a biztosítási dijnyugtát. amely­nek értékével az ügynököt megterheli, a respiro elteltével a dij fel­vételére jogosított ügynöknél hagyja anélkül, hogy a biztosítottat a szerződés megszüntetéséről külön értesítené, az ügynököt feljogo­sítja arra, hogy a biztosítási dijat a respiro eltelte után felvehesse, aminek következménye, hogy az ügynök a respiro utáni időre kö­telező halasztást Is adhat. Minthogy pedig a jelen esetben az ügy­nök által adott halasztás a biztosított halálakor még le nem telt s igy a szerződés az esemény bekövetkezésekor hatályban volt s minthogy az alperes által átvettnek elismert haláleset felvétel ugy az elhalálozás tényét, mint felperesnek a biztosított utáni örökö­södési jogát kellőképen igazolja: alperest a nem vitás biztosítási összeg megfizetésére kellett kötelezni. M. kir. Guria 500/1908. — 1908 decz. 1. 377. Ha a biztosítási dij fizetésére nézve az az állandó gyakorlat fejlődött ki, hogy a főügynök az esedékes dijat a biztosítottnak nála levő nyílt számláján mindig hitelezte és azt csak hónapok eltelte után szólította fel fizetésre: ezáltal a biztosított a biztosítási dijat joggal te­kinthette hitelezettnek és jogosan várhatta, hogy annak fizetésére fel­szólittassék. A szerződés tehát a keresk. törv. 485. §-ának 4. pontja alapján a díjfizetés elmulasztása okából hatályát nem vesztette. (Ouria 1908 deczember 9. 361/908. v. sz.) Ha a biztosító társaság a késedelmesen fizetett havi részleteket mindig elfogadta és nem tiltakozott az ellen, hogy ekként a biztosított huzamosabb időn át több havi részlettel állandóan hátralékban maradjon, abban az eset­ben, ha biztosított elhalálozása havában is fizetett egy havi dijat, sikeresen nem hivatkozhatik arra, hogy a biztosítás a K. T. 485. §. 4. pontja alapján hatályát vesztette, noha az elhalálozás idején több havi részlet fizetctlen volt. C. 1906. jan. 16. 378. A biztosítás nem veszti hatályát a kereskedelmi törvény 485. §-ának 4. pontja alapján, ha a biztosító társaságnak a kötvény kiállí­tására feljogosított főügynöke a lejáratkor meg nem fizetett biztosí­tási dijnak a tűzkár bekövetkezése után történt fizetését vissza nem utasítja, a dijkötelezvényt a biztosítottnak kiadja és a kárjelentés alap­ján a kár felbecslését is foganatosítja és ezáltal a biztosítást megszakí­tás nélkül fenntartja. (Curia 1908 deczember 29. 475/908. v. sz. a. TV. p. t.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom