Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VII. kötet. (Budapest, 1911)
188 Csődtörvény 27—28. §. csődnyitás előtti 6 hónapon belül történt fizetés sem támadható meg. A Cs. T. 27. §. 2. pontja alapján, az abban megjelölt egyéb feltételek mellett, közadósnak csakis az a jogcselekménye támadható meg, a melylyel oly vagyon, a mely a közadós fizetéseinek megszüntetése folytán az anyagi csődnek bekövetkezte miatt a Cs. T. rendelkezéseihez képest az összes csődhitelezők aránylagos kielégítésére kellett volna szolgálni, a csődtömeg vagyonából, illetőleg a csődhitelezők követelésének kielégítése elől elvonatott s ily módon ez utóbbiaknak károsodását eredményezte. Közadós a felperes által megtámadás tárgyává tett fizetésekkel alperesnek, mint hitelezőjének, azt a követelését egyenlítette ki, a melynek kielégítésére hitelezője, a joghatályosságára nézve kérdésessé nem tett végrehajtás utján lefoglalt ingóságokra zálogjogot eszközölvén ki, külön kielégítési alappal bír. Ezen követelésnek a közadós által történt kifizetése folytán azonban azok az ingóságok, melyek az alperes követelésének külön kielégítési alapjául szolgáltak, a hitelezőnek végrehajtási zálogjoga alól felszabadulván, olyan vagyonként kerültek vissza a csődtömegbe, a mely, tekintet nélkül a hitelezőnek azokra előbb szerzett zálogjogára, a csődhitelezők követelésének kielégítésére szolgál és felperes is beismerte a per rendén, hogy az alperes által lefoglalt ingóságok a csődeljárás rendén értékesíttettek. Eszerint közadósnak az a jogcselekménye, a melylyel alperest követelésére nézve a végrehajtási eljáráson kivül kielégítette, csakis abban az esetben eredményezhette volna a csődvagyon kevesbedését és igy a csődhitelezők károsodását, hogy ha az a vagyoni érték, melylyel a közadós által teljesített fizetés következtében a csődvagyon gyarapodott, nem képezné megfelelő ellenértékét a közadós által alperes részére teljesített szolgáltatásnak. Minthogy pedig felperes mi bizonyítékot sem nyújtott arra nézve, de nem is állította azt, hogy alperesnek a közadós által kifizetett követelése az annak fedezetére szolgáló ingóságokból ezeknek végrehajtás utján bekövetkezhetett értékesítése esetén, vagy azért, mert ugyanazon ingóságokat alperes megelőzőleg más hitelezők is lefoglalván, azok értéke az alperes követelését nem is fedezte, kielégítést nem nyert volna, az A) alatti végrehajtási jegyzőkönyv tartalmából pedig az ellenkezőre vonható le következtetés, a közadósnak megtámadás tárgyává tett jogcselekménye olyannak, a mely a csődhitelezőknek károsodását eredményezhette, nem tekintethetvén. (Curia 1892 június 2-án 3628/1892. sz. a.) Hasonló G. 81/901. 28. §. A esődtörvény 28. §-ában foglalt két évi határidő nem a csődkérvény beadásától, hanem a csődnyitás napjától számítandó. (Curia 1903 május 27-én 1536/1903. sz. a.)