Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VII. kötet. (Budapest, 1911)
178 Csődtörvény 27. §. ményt, hogy az örökhagyó fizetéseit megszüntette, s hogy erről a megszüntetésről alperesnek a biztosítási végrehajtás foganatosításakor tudomása lett volna,, nem bizonyította, sőt a hagyatéki iratokból az volt megállapítható, hogy a leltározott s az örökösök által is hagyatéknak elismert hagyatéki vagyon értéke a tartozásokat felülmúlja; az örökösök azt átadatni kérték s azzal adták át St. Károly hitelezőnek a hagyatékot képező vagyont, hogy abból a hitelezőket és saját, bár nem leltározott követelését, elégítse ki, minthogy felperes semmi oly körülményt nem igazolt, amelyből azt lehetne következtetni, hogy alperes rosszhiszemüleg, a hitelezők kijátszására irányuló szándékkal járt volna el, s minthogy a foganatosított biztosítási végrehajtás egymagában nem ad jogot alperesnek arra, hogy a tartásdijat a lefoglalt ingók értékéből követelhesse, hanem csak arra, hogy a vételár kamatait fordíthassa arra, s minthogy alperes követelése az 1881: XVII. t.-cz. 67. és 190. §-ai szerint biztosítandó: felperest a végrehajtás hatálytalanítása iránti keresetével elutasítani kellett, stb. A m kir. Curia: Annak megjegyzése mellett, hogy alperes az 1894: XXXI. t.-cz. 90. §-a alapján foganatosított biztosítás következtében a biztosítékul lefoglalt vagyonra, illetve megítélt tartásdíja erejéig annak jövedelmére zálogjogot és igy az említett vagyon jövedelméből tartásdija erejéig külön kielégítéshez való jogot szerezvén, a csődtörvény 67. és 190. §-ainak megfelelő aránylagos biztosítás csak követelésének a külön kielégítési alapból nem fedezett részére terjedhet, a másodbiróság ítélete helybenhagyatik az elsőbiróság Ítéletében felhozott indokok alapján és főleg azért, mert egymagában az a körülmény, hogy alperes a volt férje s a közadós ellen folytatott válóperben megítélt tartásdijának az 1894: XXXI. t.-czikk 90. §-a alapján való biztosítására magának zálogjogot szerzett, a közadós, illetve örökösei fizetésének megszüntetésé*; még nem bizonyítja, mivel az idézett törvény eme rendelkezése a tartásra kötelezett férjet annak biztosítására, amennyiben ezt a tartás követelésére jogosított nő kívánja, feltétlenül kötelezi; egyéb adat pedig nem forog fenn, melyből a fizetéseknek már a megtámadott zálogjog szerzésekor megszüntetése meg volna állapitható. (1901 július 7-én 7552/1900. sz. a.) A megtámadhatlan zálogjogi előjegyzés épségben hagyásával az annak igazolásául szolgáló végrehajtási zálogjog sem hatálytalanítható a csődtörvény 27. §-a alapján. (Curia 1903 deczember 23-án 3856/1903. sz. a.) A válságos időben foganatosított kielégítési végrehajtás a csőd-