Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VII. kötet. (Budapest, 1911)
Csődtörvény 27. §. 175 tudomása nem volt, alperes azonban olyan tényt, melyből erre a körülményre jogszerű következtetés volna vonható, fel nem hozott, az elsőbiróság ítéletét, amennyiben az által a megtámadott biztosítási végrehajtásnak a csődhitelezőkkel szemben való hatálytalanítása kimondatott, már a csődtörvény 27. §. 3-ik pontja rendelkezése értelmében helyesnek kellett felismerni. M. kir. Curia: A másodbiróság a csődtörvény 27. §. 3-ik pontjára alapított ítélete indokai alapján annyival inkább helybenhagyatik, mert alperes nem tagadta meg a felperesnek a végiratban foglalt azt az állítását, hogy a Pitteni papírgyár részvénytársaság és E. V. által a közadós ellen 1900 január 7-én beadott csődkérvény csak azért nem vezetett sikerre, mert a közadós az 1900 január 10-ik napjára kitűzött tárgyalás folytán folytonosan halasztásokkal tért ki a kérvény érdemleges tárgyalása elől, amely eljárása által pedig a közadós kétségtelen tanújelét adta fizetései megszüntetésének. (M. kir. Curia 134/1904. — 1904 deczember 2 ) Ha az adós a váltókeresetre hozott sommás végzés ellen kifogásokkal élt és a hitelező a követelés letétbehelyezésének elmulasztása miatt 1899. évi deczember 31-én biztositási végrehajtást foganatosított és 1900. évi január 7-én csődöt is kért adósa ellen; az adós pedig ezen csődnyitási kérvény ellen alaptalan védekezéssel élt, ami által a csődnyitási kérvény feletti tárgyalások sokáig elhúzódván, azután az adós ellen egy másik hitelező kérelmére 1900. május 5-én a csőd elrendeltetett, az 1899. decz. 31-én eszközölt biztositási zálogjogszerzés hatálytalanítandó, mert ilyen esetben a 15 napi válságos határidő nem a későbbi, hanem már az első csődnyitási kérvény beadásától visszamenőleg számítandó. A K. alatt csatolt hiteles alakban csatolt és az iktatóba érkezés idejét is feltüntető kérvény tartalmával felperes bizonyította, hogy a „Pitteni papírgyár r.-t." és E. V. hitelezők közadós W. E. ellen a csőd elrendelését már az 1904. évi január hó 7-ik napján benyojtott kérvényükkel kérelmezték, a pernek e részben nem vitás adataiból pedig kitűnik, hogy ezen kérvény folytán a csődnyitás kérdésében a tárgyalás mindaddig folyamatban volt, mígnem egy más hitelező kérelmére nevezett közadós ellen a csőd az 1900. év május hó 5. napján megnyittatott. A dolog ilyen állásában pedig: minthogy a csődtörvény 27. §. 3-ik pontja helyesen nem értelmezhető máskép, mint csak ugy, hogjr olyan esetben, midőn a korábban benyújtott csődnyitási kérvény csak azért nem vezethetett a csőd megnyitására, mert a csőd egy más hitelezőnek, esetleg magának a közadósnak később benyújtott kérvényére elrendeltetett, a válságos időszak kiszámitásá-