Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. I. kötet. (Budapest, 1911)

Személyjog. Az ember 7 félként résztvevő önjogu alperes a teljesedésbe ment szerződést, felperes mint a másik szerződő fél cselekvőképességének hiánya miatt, megtámadni jogosultsággal egyáltalán nem bir. (C. 1902. junius 6. I. G. 55. sz.) == Hasonlóan döntött a C. I. G. 555/1899. sz. határozatában. 31. Az állami anyakönyvek a halál okára bizonyítékul nem szolgálnak. Bpesti T.: Az állami anyakönyvek, mint a születések, házasságok és halálesetek közhitelű nyilvántartására rendelt bizonyitási eszközök, kizárólag csak ezekre a tényekre, de a fenforgó esetet nézve nem egyszersmind a halál okára is szolgálnak teljes bizonyítékul, és mert a D) alatti bizonyítvány pusztán a bonczolás adataira alapitott véleményt tartalmazza. Helyes tehát az elsöbiróság Ítéletének az a kimondása, hogy az öngyilkosság tényét is az alperes tartozik bizonyítani. (1899. junius 26. 1962. sz. C." helybenhagyja. 1900. január 31. 1090/1899.) 32. Az izraelita anyakönyvek vezetése tárgyában, 1885. nov. 13-án 1924. sz. alatt kelt miniszteri rendeletnek megfelelő módon vezetett anyakönyv, mint közokirat, teljes bizonyítékot képez a halál nemére is, amely a halotti kémlet alapján lett abba bevezetve. (C. 1893. február 8. 1795/1892.) 33. Az a körülmény, hogy a holttá nyilvánítandó külföldi, a bírói illetőség megállapításának kérdésében jelentőséggel nem bir, ha a vagyon, melyre a holttányilvánítási kérő örökösödési igényt tart, Magyarország területén létezik. (C. 1897. jan. 22. 4630/1896.) 34. Ha nem bizonyos az, hogy az elhunyt az év mely napjától tartózkodott ismeretlen helyen, akkor a 30 évi határidő az eltűnési év utolsó napjától számítandó. (C. 1885. jun. 10. 2139.) 35. Az eltűnt elhalálozása napjául a 80. év eltelte utáni nap állapítandó meg, ha az eltűnt születésétől 80 év mult el és több mint tíz éve ismeretlen tartózkodásu. (C. 1891. febr. 14. 9990/1890.) 36. A holttányilvánítási ítélet nem nyújt bizonyítékot, hogy a holtnak nyilvánított valóban az ítéletben megjelölt napon halt meg. C: Annak bizonyítása, hogy a jogosított abban az időben, amelyre esőleg nyugdijat követel, életben van vagy volt, azt terheli, aki az életbenléteit állítja. Felperesek azonban e bizonyítást meg sem kisérlették, hanem hivatkoznak a holttányilvánítási Ítéletre, melyben jogelődjük elhunyta napjául 1885. április 15. napja lett megjelölve.