Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. I. kötet. (Budapest, 1911)
132 Női szabadvagyon előtt szerződésileg másképpen nem intézkedtek, általános vagyonközösség jött létre, melynél fogva minden vagyon, melylyel a házastársak a házasság megkötésekor birtak, valamint minden vagyon, melyet azok utóbb akármi módon szereztek, egy közös tömegbe olvadt. Ezen vagyonközösség mindaddig tartott, mig mindkét házasfél élt és csak valamelyikének halála után történt a közös vagyontömeg felosztása olyformán, hogy ha a meghalt férj, % rész jutott örököseinek, % rész a nőnek, és ha meghalt a nő, V* rész jutott örököseinek és % rész a férjnek. (Stat. L. II. tit. 4. §. 2. és 5.) Az osztrák polgári törvénykönyvet életbe léptető 1853. május 29-én kelt nyiltparancs XII. czikkében rendeltetett, hogy azon kérdés, mennyiben maradjanak fenn továbbra is azok a jogviszonyok, melyek házastársak közt vagyonukra nézve a p. törvénykönyv hatálybalépte előtt kötött házasság által megállapittattak, az egyidejűleg kibocsátott ősiségi nyiltparancs szabályaihoz képest Ítélendő meg; ezen ősiségi nyiltparancs 12. §-ában pedig rendeltetett, hogy a házastársak közt fennálló törvényes vagyonközösség (communio bonorum) azon törvények szerint Ítélendő meg, melyek a házasság megkötésekor érvényben voltak. Világos ezen rendelkezésekből, hogy az erdélyi részek mindazon területein, melyekre a szász statútumok hatálya kiterjedt, az illető házasfelek közt a vagyonközösség ugy, amint az a statútumokban szabályozva volt, a polgári törvénykönyv behozatala utáni időre is fentartatott, amiből önként következik, hogy mindazon jogkövetkezmények is fenmaradtak, melyek ezen vagyonközösségből folynak. Mindazonáltal nyilvánult és bírói határozatokban megerősitést is nyert az a nézet, mintha a fent emiitett intézkedések által csak a házastársaknak a vagyonközösségből folyólag már megszerzett kölcsönös jogai határoztattak volna fentartandóknak, és igy nem lenne kizárva az, hogy mindegyik házasfél a p. törvénykönyv hatálybalépte ntán ezen törvényhez képest kizárólagos tulajdont szerezhessen és arról szabadon rendelkezhessék. Hogy ezen nézet tarthatatlan, bizonyos nemcsak annálfogva, mert az idézett intézkedések a fennállott vagyonközösséget mint már megállapított jogviszonyt tartották fenn, nem tévén különbséget a polgári törvénykönyv hatálybalépte előtt már létező és azután szerzendő vagyon közt, de minden kétségen kívülivé tétetik az 1856. jun. 8. kelt igazságügyminiszteri rendelet által, melyben hivatkozással az ősiségi parancs fent idézett 12. §-ára rendeltetik, hogy csőd esetében a csőd mindkét házasfél összes vagyona felett nyitandó és csak azon vagyon szakítandó ki, mely a házasság előtt kötött szerződésnél fogva a törvényes vagyonközösség alól kifejezetten ki volt véve, — továbbá az 1859. aug. 12-én kelt igazságügyminiszteri rendelet által, mely hasonlóképen hivatkozva az ősiség nyiltparancs 12. §-ára, azt rendeli, hogy valamelyik házasfél halála esetében a túlélő házasfélnek a statutarius jog szerint őt illető rész és azonkívül még a polgári törvénykönyv 757. és 758. §§-ain alapuló törvényes örökrész jár. Kelt Budapesten, a Curia polgári szakosztályainak 1884. nov. 18-án tartott teljes üléséből.
