Tatics Péter - Sándor Aladár (szerk.): Összefoglaló döntvénykönyv. A felsőbírói határozatokban levő elvi kijelentések rendszeres foglalata, a közhasználatú gyűjteményes munkák alapján, - a forráshelyek részletes megjelölésével. V. kötet (Budapest, 1910-1911)

ISO Magánjog leti tanuk az 1886: XVI. t.-cz. 6. §-ában előirt alakszerűségek betartását a végrendelkező aláírását követő külön záradékban nem tanúsították, nem szolgálhat alapul az ily végrendelet érvénytelenítésére, ha az előirt alakszerűségek betartása magából a végrendelet szövegéből kitűnik. C. 1904. április 26. 6582/908. Gr. X. 8Y. 1. A végrendelet az osztrák polgári törvénykönyv 579. és 581. §-ban előirt alaki kellékeknek megfelelvén, ezzel szemben alperesek tartoztak volna bizonyítani az alaki kellékek hiányára vonatkozó kifogásukat. C. 1906. decz. 5. 5710/905. Gr. XIV. 717. L A végrendeletből kitűnik, hogy örökhagyó azt csak kézjegyével látta el. az pedig, hogy örökhagyó az okirat nyelvét, a magyart, sem szóban, sem írásban nem birta, a végrendeleti tanuk vallomásával bizonyittatot t. Az 1876: XVI. t.-cz. 4. §. értelmében azon esetben, ha az Írásbeli magánvégrendeletet egész terjedelmében nem a végrendelkező önkezűleg irta és irta alá, a tanuk közül legalább kettőnek írni és olvasni kell tudni. A dolog természetéből s a törvény eme rendelkezésének czéljábúl következik, hogy ezzel a kellékkel csak az a tanú bírhat, ki a végrendelet nyelvét érti viszont irni és olvasni tudó tanúnak csak azt a tanút leliet tekinteni, aki azt, amit ir és olvas, megérti: vagyis aki az okirat nyelvét ugy szó, mint írásban abban a mértékben bírja, hogy annak tartalmát saját közvetlen észleletéből képes megállapítani, mert az irni és olvasni tudó tanú csakis azon esetben képes a végrendelet alkotásakor igazolni magán a végrendeleti okiraton azt, hogy az okirat az örökhagyó kijelentett végakaratát tartalmazza. C. 1906. deczember 19. 10.461/906. sz. Gr. XIV. 717. i. ^ Ha az örökhagvó végintézkedését tartalmazó levélnek csupán második ive tartalmaz végakarati intézkedést és csak az első íven van az okirat keltének helye és ideje megjelölve, az ily levél a két iv összefüzésének hiányálban érvényes végrendeletnek nem tekinthető. Minthogy a végrendeletnek sem szövegében, sem záradékában nincs tanúsítva az, hogy a végrendeletet egyik tanú olvasta fel, a felperesnek erre irányuló tagadásával szemben alperesek ezt a körülményt bizonyítani tartoztak volna. Felperesek azonban ezt nem bizonyították, annak a tanúsítása pedig, hogy a végrendelkező az okirat felolvasása után kijelentette volna, hogy az az ő végakaratát tartalmazza, az idézett törvényszakasz határozott rendelkezése ellenére sem a végrendelet szövegében, sem annak záradékában nem foglaltatván: a megtámadott végrendelet olyan lényeges alaki hiányokban szenved, melyek miatt azt érvénytelennek kimondani és ennek következményeképp a törvényes örökösödés rendjét megállapítani kellett. C. 1907. márcz. 12. 10.461/906. sz. Gr. XIV. 718. 1. Az 1876: XVI. t.-cz. 6. §-ának rendelkezései akkor is alkalmaz/andók, ha a különben irni tudó végrendelkező az okirat nyelvét nem érti; mert a végrendelet nyelvét nem értő, bár különben irni tudó végrendelkező, az írástudatlan végrendelkezővel egy tekintet alá esik. C. 1907. márcz. 20. 1143/906. sz. Gr. XIV. 719. 1. Abban az esetben, ha a végrendelkező irni és olvasni nem tud és az okirat nyelvét sem érti, az is szükséges, hogy a végrendelet tartalmát az okirat nyelvét ismerő tanuk egyike a végrendelkező és a többi tanuk által értett nyelven megmagyarázza, magán a megtámadott végrendeleten pedig nincsen igazolva az, hogy ez a végrendelet az okirat nyelvét nem értő végrendelkezőnek az általa értett német nyelven megmagyaráztatott volna; de mivel az idézett törvény 6. §-ában nincsen olyan rendelkezés, amely szerint abban az esetben, ha a végrendelkező a végakaratról felvett okirat nyelvé'