Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. IV. kötet (Budapest, [1942])
162 102. §. — Vételi jogok megszerzése és átruházása. Az 1920:XXXIV. tc. 102. §-ának az a címe: „Vételi jogok megszerzése és átruházása". A szakasza tartalma azonban csak ingatlanra vonatkozó jogügyletekről szól, ingókra vonatkozókról nem; és az (1)—(4) bekezdésében felsorolt jogügyleteket adásvételi, illetőleg ingatlan vagyontáruházási illeték alá esőknek jelenti ki. Már ezekből az következik, hogy az idézett szakasz (1)— (4) bekezdésében felsorolt jogügyletek után járó illetékekre nézve egyebekben is a törvénynek az ingatlan adásvétele, illetőleg ingatlan vagyon átruházása utáni illetékekre vonatkozó rendelkezései nyerjenek alkalmazást. Közelebbről vizsgálva is a 102. §-ban felsorolt jogügyleteket: 1. A szakasz az (1) bekezdésében arról a jogügyletről intézkedik, amellyel „valaki egy ingatlant részletekben vagy egészben való továbbadás céljából szerez meg, vagy biztosít magának." Ez tehát nyilván ingatlant elidegenítő jogügylet, illetőleg ilyennek a megkötését biztosító előzetes megállapodás. Mert az, hogy a szerzés milyen célból történik, a jogügylet minőségére nézve közömbös. Nem volna semmi indok arra, hogy az ilyen jogügylet utáni illetékre ne az ingatlan vagyonátruházás utáni illetékre vonatkozó szabályok nyerjenek alkalmazást atekintetben is, hogy mi a hatása annak, hogy a szerződésről okiratot nem állítottak ki. 2. A 102 §. (2) és (3) bekezdése már nem magának az ingatlannak megszerzésére, vagy a megszerzett ilyen jognak továbbruházására vonatkozó jogügylet utáni illetékről, a (4) bekezdés pedig az ingatlannak saját számlájára és kockázatára való eladhatása iránt jog megszerzésére vonatkozó jogügylet utáni illetékről rendelkezik, s a (2) és (4) bekezdés azt rendeli, hogy adásvételi illeték jár, a (3) bekezdés pedig azt, hogy az ügyletet ingatlanra nézve létrejött újabb vagyonátruházásnak kell tekinteni. Más rendelkezés hiányában tehát az idézett szakasz (2)—(4) bekezdésében felsorolt jogügyletekre is a visszterhes ingatlan vagyonátruházási illetékekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a szerződési okirat hiányának hatása tekintetében is, annál inkább, mert ha ezekre nézve az az álláspont fogadtatnék el, hogy az illetékfizetési kötelezettség — okirat létére való tekintet nélkül — a rendes időben beáll, akkor az fordulna elő, hogy kevesebb jognak (a vételi jognak) szerzése után szigorúbb a fizetési kötelezettség, mint a több jognak (a tulajdonjognak) a szerzése után. (314. számú jogegységi megállapodás. — 1938.)
