Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. III. kötet (Budapest, [1942])

52: §. — Ügyletújítás. 29> tási esetekről rendelkezik. De ez a rész az ezúttal tárgyalt kérdéssel nem függ össze. Kétségtelen ugyanis, hogy a bér vagy haszonbér összegének módosítása magánjogi értelemben nem ügyletújítás (novatio), mert nem cseréli fel az eredeti ügyletnek a jogalapját más jogalappal (a bérleti szerződés továbbra is bérleti szerződés marad, és nem változik át másféle, pl. adásvételi szerződéssé), sem pedig az eredeti ügylet főtárgyát más. főtárggyal (pl. az első emeleti lakást a második emeleti lakással) fel nem cseréli. A fentidézett szövegnek második mondata az, amely a bér vagy haszonbér összegének módosítása körül az ügyletújítási szemléletet táplálja, — (..Továbbá a már teljesen kiállított okiratokhoz függesztett olynemü megállapodások, melyek által a bennfoglalt jogok és kötelezettségek azok helyére, idejére, nemére vagy terjedelmére nézve változás alá esnek, illeték tekintetében új ügylet feletti okiratoknak tekintendők.") — mert ez a mondat az első mondathoz való kapcsolódásából következni látszó értelme szerint arra mutat, mintha azt rendelné, hogy a körülírt ügyletmódosításokat (amelyek közé sorozódik a bér vagy haszonbér összegének a módosítása is) — annak ellenére, hogy a magánjog értelmében nem ügyletújilások, az illeték szempontjából mégis ilyenekként kell kezelni. Meg kell állapítani azonban, hogy ez az itt külön is idézett második mondat nem hatályos jogszabály, mert az illetékszabályoknak első — 1868. évi — hivatalos összeállításában (de ott is más helyen és más vonatkozásban) benne volt ugyan, de az 188E2. évi, majd az 1885. évi (eddigelé legutolsó) összeállításból — a hivatalos kiadás szerint — kimaradt, aminek folytán hatályosságát elvesztette. A fenti megállapodással ellentétes felfogásnak ez a vélt jogalapja tehát régóta nem törvény már, s csak nyilván valótévedés iolyományáképen kerülhetett bele a mostanában is használatos magánkiadásokba; az pedig, hogy ezek révén a legutóbbi időkig is bizonyos mérvű befolyással volt az illetékügyi jogéletre, pusztán abból a véletlenből származott, hogy az illetékszabályok hivatalos kiadványainak elfogytával, évtizedek óta — köztudomás szerint úgyszólván kizárólagosan — a magánkiadásokat használja nemcsak a közönség, hanem a hivatalos helyek legtöbbje is. De visszamenve az 1868. évi hivatalos összeállításra, az is szembeötlik, hogy akkoriban a fent külön idézett — ma már hatálytalan — kérdéses mondat nem az ügyletújítási szakaszban (az 1868. évi H. ö. 63. §-ában), hanem más vonatkozásban, más helyen (az 1868. évi H. Ö. 61. §-ában) szerepelt, ahol az előző szöveghez való kapcsolódása, nevezetesen a szemben állása az illetékmentes okiratrészeket meghatározó szabállyal