Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. III. kötet (Budapest, [1942])

43. tétel. — Házassági szerződések. 147 említett, s ezt alá is húzta, kimondván, hogy ezek közül a közös használatra nem alkalmas tárgyakat az illeték kiszabásánál nem lehet számításba venni, amivel viszont bennefoglaltan kifejezte, hogy a közös használatra alkalmas „tárgyakat" az illeték kiszabásánál számításba kell venni, megingatta a díjtétel első bekezdésében foglalt főszabály világos értelme szerinti érvényességébe vetett hitet, tekintve, hogy az az illeték tárgyát a „haszonélvezet átruházásában" jelölte meg, már pedig az ú. n. kiházasítási tárgyak tekintetében, amelyeket a háztartás berendezése céljából kap a nő, még ha azokat a férjnek átadták is és ha azokat a házastársak közösen használják is, nem haszonélvezetnek, hanem csupán használatnak lehet helye, ami pedig az első bekezdésben foglalt szabály szerint nem tárgya az illetéknek, — s azt eredményezte, hogy a gyakorlatban 1. tárgyává tették az illetéknek mind a gyümölcsöző ingók (jogok) haszonélvezetének átruházását, mind a háztartás berendezési tárgyainak a házasságba közös használatra tortént bevitelét, de 2. mert a kiházasítási tárgyaknak használati értékét alig lehet meghatározni, azok tekintetében illetékalapul a tárgyak állagértékét vették s 3. mert a díjtétel szabálya mégis csak egységes jogszabály, az első bekezdésben tárgyalt haszonélvezeti juttatás esetében is, nem a haszonélvezetnek az értékét, hanem a haszonélvezett jogtárgynak (rendszerint pénznek, vagy gyümölcsöz') jognak) az állagértékét vették az illeték alapjául. Mindezt azonban meg is kellett indokolni, s mert a két szabályt nem lehetett egymással összhangba hozni, az illetékkövetelés jogosságának indokolásánál egyszerűen félretették a főszabályt, s arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a szóbanlévő illeték „a házassági szerződés szerint átvett összes ingóságoknak (kivéve a közös használatra nem alkalmas tárgyaknak) teljes értéke után rovandó le, arra tekintet nélkül, hogy azok haszonélvezetének az átruházását a szerződésben kikötötték-e vagy sem, mert ez a fokozatos illeték tulajdonképen nem a haszonélvezet ajándékozása, hanem az átvétel igazolása után jár" (p. b. 7472—1890, 15.291—1931. P., 13.326 —1932. P„ stb.), megfeledkezvén arról, hogy ez már csak azért sem lehetséges, mert nyugtailletéket csak abban az esetben lehet követelni, ha a tárgy átvételét az bizonyítja, akinek a tulajdonába a tárgy átmegy, s más átvételi elismervények csak az ül. díjj. 10. tételében meghatározott 2 P állandó összegű illeték alá esnek, ennek is azonban az a feltétele, hogy az okiratban a házasfelek vagy azoknak valamelyike bizonyítsa, hogy a kiházasítási tárgyakat „átvette". 10* t