Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. III. kötet (Budapest, [1942])

146 43. tétel — Házassági szerződések. csát át, a magyar magánjogi minősítésnek megfelelően ajándékozási illeték alá vonja. Az illetékszabályok és díjjegyzék 1882. évi hivatalos őszszcállításában és annak 1885. évi második kiadásában a pénzügyminiszter az ül. díjj. 43. tételének — előbb idézett — első bekezdése után, a következő szövegű új második bekezdést illesztette: „Oly jogok, melyek csak az egyik vagy a másik házastárs halálával érvényesíthetők (mint a hitbér), a házassági szerződéstől járó illeték megállapításánál nem jöhetnek tekintetbe, hanem azoktól a szabályszerű illeték csak a feltétel beállta után szabandó meg. Úgyszintén a fokozatos illeték megszabásánál nem vehetők számításba a kiházasítási azon tárgyak sem, melyek közös használatra nem alkalmasak." Ennek a bekezdésnek első mondatát nyilván a pátens által alkotott szabályozás legelöl idézett szövegéből (második bekezdésének második mondata) vették át az új összeállításba, mert észrevették, hogy azt az 1868. évi összeállításból kihagyták. De az új bekezdésnek annyi zavart okozott második mondata nincs benne sem a pátenssel alkotott illetékjog szövegében, sem az 1868. évi összeállításban, sem pedig az azt követőleg hozott törvényes határozmányokban, minthogy pedig az 1881. évi XXVI. tc. 29. §-a csak arra adott felhatalmazást a pénzügyminiszternek, hogy a „bélyeg- és illetéki szabályokat, valamint az 1868:XXIIL, 1869:XVI., 1870:LVIIL, 1871: LXII'L, 1873:IX. és 1875:XVI. és XXV. törvénycikkekben foglalt határozatokat — amennyiben a jelen törvény által nem módosíttatnak — ezen törvény egyéb intézkedéseivel, hivatalos összeállításban kiadja és közzétegye," ez a felhatalmazás tehát nem adott jogot a pénzügyminiszternek arra, hogy új jogszabályt létesítsen, az 1882. évi hivatalos összeállítás szóbanlevő mondatát nem is lehet érvényes jogszabálynak tekinteni. Az 1868. évi hivatalos összeállításnak 1875-ben újranyomott s a pénzügyminisztériumban őrzött egyik példánya alapján minden kétséget kizáró módon sikerült megállapítani, hogy ezt a szóbanlévő mondatot, az 1882. évi hivatalos összeállítás előkészítése alkalmával fogalmazták, valószínűleg azért, hogy lezzel a magyarázó rendelkezéssel kiküszöböljenek bizonyos, a díjtétel alkalmazása során támadt nem kívánatos gyakorlatot. A mondat szerkesztői azonban tévesen szemlélték a díjtételbe foglalt szabályozásnak jogi alapjait, s ezzel a magyarázó mondattal nem hogy tisztázták volna a joghelyzetet, hanem azt mélyrehatóan megrontották, mert annak folytán, hogy a mondat „kiházasítási tárgyakat"