Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. III. kötet (Budapest, [1942])
f38. §. — Kivételes fizetési határidők. 103 Az illetékszabályok 138. §-ának c) pontja szerint, kellő biztosítás mellett elhalasztandó a fizetési határidő, ha a jogügylet teljesedése felfüggesztő feltételtől van függővé téve, s ez az eset a megilletékezett szerződés szerint az illetéknek 55 frt 90 krt meghaladó részére nézve fennforog. Ugyanis a szerződésnek tartama szerint a panaszosok feltétlenül — és pedig 30 éven át — csupán 1,30 forintot tartoznak fizetni, ezt meghaladó összeget csak akkor, ha a remélt kőszént feltárták s annak termelését megkezdik, vagyis feltételtől függőleg. A panaszosok tehát az illetékszabályok 137. §-ában meghatározott idő alatt és feltétlenül csupán a feltétlen évi 13 frtnyi szolgáltatásnak az illetékszabályok 61. §. b) pontja szerint megállapítandó 1^00 frtnyi értékétől járó illetéket tartoznak megfizetni. Ezen a függőbentartás kedvezménye nélkül lerovandó illeték mérvére az a körülmény, hogy a kőszéntermelés megkezdésével, tehát bizonytalan idő múlva, nagyobb összeget tartoznak a panaszosok a szerződés szerint fizetni, befolyással nem bír, mert az utóbb fizetendő magasabb összegben a kisebb bennfoglaltatik. (156. számú elvi jelentőségű határozat. — 1899.) Oly esetben, midőn a bérlő a meghatározott időre kötött bérszerződést a lejárat után saját akaratától függőleg további évekre is meghosszabbíthatja, a bérleti szerződés után járó illeték a feltételesen kötött időre eső bérlet után is kiszabandó, ezen illetékre nézve azonban a fizetési határidő attól a naptól számítandó, amely napon a feltételtől függő bérleti idő kezdetét veszi. (326. számú elvi jelentőségű határozat. — 1901.) Indokolás az ül. szab. 61. §-ánál. Ha a szolgálati szerződésben valamely fizetés teljesítése felfüggesztő feltételhez van kötve, a jogügyletnek ezen része után kirótt illeték a feltétel bekövetkeztéig nyilvántartandó. Az illetéknek a tárgya, szolgálati szerződés. A panasz az ellen irányul, hogy a 20.000 K végkielégítési összeg is megilletékeztetett. Ebben az irányban a panasz alaptalan. A szolgálali szerződés 6. pontjában ugyanis az van kikötve, hogy ha a rt. a szolgálati szerződést öt éven belül felmondja, végkielégítés címén 10.000 K-t tartozik fizetni, ha a szerződést öt év lejárta után de 10 éven belül felmondja, a végkielégítési összeg 20.000 K, mely összeg 10 évi szolgálat után az alkalmazottat jutalom címén feltétlenül megilleti akkor is, ha további szolgálatban marad. Ez az érték tehát mint a kikötött bérnek egyik alkateleme az illetékdíjjegyzék 87. tétel jegyzete értelmében illeték-