Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. II. kötet (Budapest, [1942])

170 1921.XXXIX. tc. 45. §. — Az általános forgalmi adó befizetése. A bíróság — ezekből folyólag — elfoglalt álláspontja szerint azonban, az árut külföldre szállítót nem lehet feltétlenül megfosztani a tényleg külföldre szállított árú ellenértékeképpen befolyt összegekre nézve a forgalmi adómentesség igénybevételétől pusztán azért, mert a kiszállított árura vonatkozó vámbejelentési ívet — különösen a kiszállítást követő hosszabb idő múlva megtartott ellenőrző vizsgálat alkalmával — valamilyen elfogadható okból már felmutatni nem tudja. Az esetben ugyanis, ha az árut külföldre szállító a szóban lévő vámbejelentési ív helyett felmutatja a vámhivatali kezelést is igazoló, az árut külföldre kísért eredeti és igazolás céljából visszaszerzett áruszállítási okmányokat (fuvarlevelet, kísérőjegyet, számlát, stb.) és az okmányok adataiból kétségtelenül megállapítható az adó alól mentesíteti árú azonossága, az árúkiszállítás tényét igazoltnak kell tekinteni, mert az ily módon való igazolásnak ugyanolyan bizonyító ereje van, mint a vámbejelentési ív felmutatásának, miért is az igazolásnak ezt a módját is el kell fogadni. Megjegyzi a bíróság, hogy ez az álláspontja nem áll ellentétben a 13.212—1922. P. és a 11.231—1926. P. számú ítéletében is kifejezésre juttatott azzal a bírói gyakorlattal, mely szerint a kivitel címén igényelhető adómentesség mellőzhetetlen feltételének tekinti azt, hogy az adómentességet igénylő léi teljes mértékben megfeleljen a pénzügyminiszteri rendeletekben megállapított bizonyítási kötelezettségének(1930. számú elvi jelentőségű határozat. — 1937.) 45. §. — Az általános forgalmi adó befizetése. A szövetkezet felszámolásának elrendelése nem jogcím a künnlevőség utáni forgalmi adó követelésére. I. A m. kir. pénzügyigazgatóság a panasszal megtámadott határozatával a cég künnlevőségei után az 1921. évi XXXIX. tc. 45 .§-ának (3) bekezdése alapján általános forgalmi adót vetett ki, mert jogi álláspontja szerint a szövetkezet felszámolásának elrendelése a cég megszűntét jelenti. A panaszos azt adja elő, hogy a felszámolás rendjén az összes künnlevőséget árverésen értékesítette és árverésen Í3000 pengőért eladta, ez után járó 90 P adó jogosságát elismeri, az ezen felüli adónak azonban a törlését kéri, már csak azért is, mert a felszámolás a cég megszűntének nem tekinthető és így a felszámolás kimondásakor fennálló künnlevőség után az általános forgalmi adó lerovásának kötelezettsége nem is terhelteII. A pénzügyigazgatóság jogi álláspontjának támogatásául ennek a bíróságnak 5453/1928. számú ítéletére hivatkozik,