Hegedüs János (szerk.): Közigazgatási törvénytár a fennáló törvények és rendeletekből, kísérve a m. kir. ministeriumok elvi jelentőségű határozataival és felső bíróságainknak döntvényeivel. I. kötet (Nagybecskerek, 1894)

128 A közigazgatás szervezete. — A megyei háztartásról. A kulcsokat őrizet végett a hivatalban hagyni vagy a tiszt lakásán kivül őrizni, vagy pedig annak, a ki az ellenzár kulcsát birja, átadni nem szabad. Hogy a kulcsok könnyen felismerhetők legyenek, egyenkint megjelölendök. Átadások-, illetőleg átvételeknél az át­vevő által mindenkor azon tisztviselőnek kulcsai veendők át, a ki a szolgálatból kilép. Általában azon alapelv tartandó szem előtt, hogy a pénzszekrény valamennyi kulcsait ugyanazon egy tisztviselő soha sem bírhatja, habár az egyes kulcsok bir­tokába különböző időközökben juthatott volna is. Ebből következik, hogy oly tisztviselő, ki már helyettesítés következtében egy kulcsnak birtokában volt, nem helyettesít­hető ugy. hogy a második kulcs birtokába is jusson, ha csak uj zárak nem alkalmaz­tatnak, vagy a meglevők át nem alakit­tatnak. Ha valamely kulcs elveszett, az alispán­nak azonnal jelentés teendő a végett, hogy az illető zárnak átalakításáról haladékta­lanul gondoskodni lehessen. Ha a pénztárnok vagy ellenőr betegség miatt a hivatalban meg nem jelenhet, a kulcsokat pecsét alatt az alispán rendel­kezésére tartozik bocsátani, ki ily esetben a helyettesítés, valamint a szabályszerű átadás iránt intézkedik. Az átadásnál a helyettesítendő tisztvi­selő megbízottjának, ilyennek nem létében pedig az alispán által hivatalból kirendelt gondnoknak jelen kell lenni. II. FEJEZET. A pénztári személyzetről. 7. §. A pénztári teendőket a pénztárnok, az ellenőr s az esetleg szükséges segéd­személyzet teljesitik. 8. §. A pénztárnok és ellenőr legalább egy évi iizetésükkel felérő biztosítékot tesz­nek le. készpénzben vagy állampapírokban, vagy pedig árvái biztosítékot nyújtó föld­birtokra vagy házra a törvényhatóság ja­vára bekebelezett óvadéklevélben. A papí­rok értéke a budapesti, illetőleg bécsi tőzsdén legutóbb jegyzett, de 14 napnál nem régibb napi árfolyam szerint számít­tatik, de soha a névértéken felül. Földbir­toknál vagy háznál az adó összege, vala­mint a tulajdonjog és a teher állása adókönyvvel, illetőleg legújabb keletű hite­les, teljes telekkönyvi kivonattal igazolandó. Házaknak az óvadéki biztosítás tartama alatt, a törvényhatóság részére kiállítandó biztosítási kötvény mellett, tűzkár ellen biztosítva kell lenniök. A biztosíték min­denkor teljes épségben fentartandó, az államkötvények lekötendök. a készpénz az óvadéktevö beleegyezése mellett és vészé- j lyére, takarékpénztárilag gyümölcsöztetendő J és a jövedelem a biztosítékot nyújtónak I kiszolgáltatandó. Minden óvadék a megyé- | nek a letevő ellen kézi zálogul szolgál és az — ha külön árvapénztár van — az árvaszéki pénztár, különben a megye szék­helyén levő m. kir. adóhivatal őrizete alá adandó. Az óvadék visszaszolgáltatásának csak akkor van helye, ha az óvadéktevö meg­szűnik megyei tisztviselő lenni, avagy óvadéktétel kötelezettségével nem járó állo­mást nyer. Ez esetekben az óvadék vissza­szolgáltatását tárgyalás előzi meg. melynek során ha az óvadéktevő összes számadásai felülvizsgálatának kedvező eredménye és illetőleg a felmerült észrevételek teljes el­oszlatása és a terhére rótt téritmények lefizetése vagy szabályszerű törlése tűnik ki, az óvadék egészben, különben pedig a számvizsgálat befejezésével, csakis a fenn­álló téritmények levonásával szolgáltat­ható ki. 9. §. A pénztárnok a hivatal főnöke, átveszi a pénztárhoz érkező végzéseket, beadványokat, bevételi és kiadási rendele­teket ; gondoskodik azoknak beiktatásáról és elintézéséről, az utalványoknak az el­lenőr által leendő szabályszerű előírásáról és nyilvántartásáról, a hol segédszemélyzet is van, felosztja az ellenőrrel egyetértöleg a teendőket, felügyel a segédszemélyzet működésére, a hivatalos órák megtartására ; az ellenőrrel együtt aláírja az évi száma­dásokat, számadási és számlakönyvi ki­vonatokat, a pénztári jelentéseket; továbbá felülvizsgálja és aláírja a pénztár minden egyéb kiadványait. A pénztárnok kezeli a pénztár, átveszi s az ellenőrrel együtt felbontja az alispán utján érkező és hivatalos pénzeket és pénz­értékeket tartalmazó leveleket ; teljesiti a bevételezéseket és kiadásokat s vezeti a pénztárnál kezelt kezelési ágakróli külön szaknaplókat, őrzi a pénztári szekrények egyik zárának kulcsát. 10. §. Az ellenőr teljesiti a pénztári számfejtéseket, vezeti a pénztári fő- vagyis ellenőrzési naplót, számfejtési főkönyveket és nyilvántartásokat; aláírja a pénztárnok­kal együtt a számadásokat, naplókat, számla­könyvi kivonatokat s a pénztár hivatalos jelentéseit. Őrzi a pénztári szekrények el­lenzárainak kulcsát. 11. §. A pénztárnok köteles ugy az ügyvezetés, mint a pénzkezelés körül az ellenőrrel egyetértölég eljárni. Ha az ellenőr a pénztárnok intézkedé­seivel egyet nem ért, jogában áll — ha a felek vagy pénztár hátránya nélkül tehető — az ügy elintézését az alispán ujabbi uta­sításáig elhalasztani. Az esetben azonban, ha az elhalasztásból a pénztár vagy a fe­lekre kár háramolhatnék, nemcsak joga, de kötelessége is követelni, hogy a.z alis­pánhoz azonnal jelentés tétessék s abban az ellenőr véleménye, az általa felhozott j érvekkel együtt, előterjesztessék. Ha az ellenőr fentebbi jogával nem élt, I vagy kötelme teljesítését elmulasztotta, tel­i jes mérvben osztozik a pénztárnokkal a

Next

/
Oldalképek
Tartalom