Hegedüs János (szerk.): Közigazgatási törvénytár a fennáló törvények és rendeletekből, kísérve a m. kir. ministeriumok elvi jelentőségű határozataival és felső bíróságainknak döntvényeivel. I. kötet (Nagybecskerek, 1894)

A közigazgatás szervezete. — A törvényhatóságokról. 99 polgármesterek utján a községi vagy körjegyzők, illetőleg az 1875. évi X. t.-cz. alapján kijelölt városi közeg; b) törvényhatósági joggal biró városokban ugyancsak az 1875. évi X. t.-cz. alapján kijelölt közeg által kézbesittetnek. Azon határozatok és szabályrendeletek pedig, melyek közérdekű voltuknál fogva közhírré teendők : a) vármegyékben a rendezett tanácsú városoknak közvetlenül, nagy­és kis-községeknek pedig a járási föszolgabirák utján nyomtatásban vagy kőnyomatu másolatban megküldetvén, ott a helybeli szokáshoz képest 8 nap alatt köztudomásra juttatandók; b) városi törvényhatóságokban az ott szokásos módon (hírlapokban való közlés, falragaszok, kifüggesztés stb. által) szintén 8 nap alatt nyil­vánosságra hozandók. A közhirré tételnek a hitelesítéstől számítva 30 nap alatt mindenütt meg kell történnie. 8. §. Magánfelek a határozatok ellen, azok kézbesítésétől, illetőleg kihirdetésétől számított 15 nap alatt felebbezhetnek. A szabályrendeletek azonban a kihirdetéstől 30 nap alatt felebbezhetők az illető ministerhez. A határidő a kézbesítést, közérdekű határozatokra és szabályrende letekre nézve pedig az illető községben lett kihirdetést követő naptól számittatik. Ha a határidő utolsó napja vasárnapra, vagy a Gergely-naptár sze­rinti ünnepre esik, a felebbezés a következő köznapon is benyújtható. 9. §. A felebbezés az alispánnak, illetőleg a polgármesternek adandó be, ki azt 8 nap alatt jelentéssel felterjeszteni köteles. Rendszerint min­den közigazgatási határozat birtokon belül felebbezhetö. Birtokon kivül való felebbezésnek kivételesen és csak akkor van helye: a) ha ezt különös törvény rendeli el; b) ha fontos közérdekből vagy köz veszély elhárítása czéljából a határozatnak azonnali foganatositása, a tiszti ügyész meghallgatásával, mulhatlanul szükségesnek találtatván, annak csak birtokon kivül való felebbezhetösége magában a határozatban világosan ki is mondatott. 10. §. A kormány az e törvény 57. §. és az 1876 :VI. t.-cz. 61. Íg­érteimében hozzá felterjesztett, úgyszintén a törvényhatóságok közgyű­lési jegyzökönyveiben foglalt avagy az elintézések rendes folyamában hivatalból észlelt illetéktelen vagy törvénybe ütköző határozatokat meg­semmisítheti, és a mennyiben intézkedés tétele szükséges, uj eljárást rendelhet el, s ha ez czélra nem vezetne, a mennyiben törvények vagy törvényes rendeletek szerint intézkedni szükséges, közérdekű ügyekben határozhat. Oly határozatok azonban, melyek az előbb idézett törvények ren­delkezései alá nem esnek, és valamely törvény értelmében tovább nem felebbezhetők, csak e határozatok kézbesítésétől számított 30 nap alatt, az érdekeltek által emelt panasz folytán, vonhatók felülvizsgálat alá, s a kormány azokat csak a netaláni illetéktelen avagy törvénybe ütköző eljárás tekintetéből semmisíthető meg, s rendelhet el uj eljárást. E határidő leteltével a jogérvényes határozatok felülvizsgálat tár­gyát többé nem képezhetik. 11. §. Szabályrendeleteket a törvényhatóság csak önkormányzati hatáskörének korlátai között alkothat. A szabályrendeletek a törvénynyel s a kormánynak hatályban levő szabályrendeleteivel nem ellenkezhetnek, a községek törvényben biztosi­9*

Next

/
Oldalképek
Tartalom