Ungár Margit - Hajnal Henrik (szerk.): Csábítás, jegyszegés és jog. A m. kir. Kúria legújabb gyakorlata (Pécs, 1939)
r. 3307/34—5091/34. 81 egyedül ennek hatása alatt engedte át magát az alperesnek... A jelen perben a felperesnő ilyen tényeket nem bizonyított, de sőt még ily tényállításokat sem tett A kereseti előadás szerint az alperes a felperesnőnek arról beszélt, hogy nem tud nélküle élni, annyira szerelmes bele és hogy hajlandó feleségül venni még abban az esetben is, ha a családja ellenzi. Amikor pedig az alperest a felperesnő anyja felelősségre vonta, az alperes kijelentette, hogy ne törődjék vele, nem lesz semmi baj, ha most nem is teheti, de később a felperesnőt feleségül fogja venni... Az a nagy társadalmi különbség, mely a felek között fennállott, a kereset szerint a felperesnő egyszerű családból származó manikűrös lány, az alperes pedig gazdag földbirtokos, ellentmond a komoly házassági ígéret valószínűségének... Azt, hogy az alperes házassági ígérettel bírta rá a felperesnőt a nemi érintkezésre, maga a felperesnő cáfolta meg azzal az előadásával, amely szerint az alperes az első alkalommal erőszakkal érintkezett vele nemileg. A rábírás a házassági ígéret meggyőző hatásaként jelentkező beleegyezést jelent, már pedig az erőszak alkalmazása a beleegyezés fennforgását kizárja ... 3307/34. — Elutasítás. — ... A felperesnő előadása szerint az alperes, akit mint gyógyszerészt addig nem is ismert, 1929. évi május hó 18-án a gyógyszertár egyik mellékhelyiségében vele erőszakosan nemileg érintkezett. Csak ezután tudta meg, hogy az alperes az új gyógyszerész s amikor cselekménye miatt szemrehányást tett neki, az alperes azt az ígéretet tette, hogy feleségül fogja venni... Ebből a kereseti előadásból nyilvánvaló, hogy a felperesnő nem a házassági ígéret hatása alatt engedte át magát az alperesnek... A nemi érintkezés ténye a peres felek között nem volt vitás, az erőszak alkalmazását illetően a fellebbezési bíróság kellőkép megindokolta azt, hogy miért nem fogadhatta el ezt bizonyítottnak... A felperesnő kereseti előadását már maga az a körülmény valószínűtlenné teszi, hogy a keresetet elfogadható indok nélkül csak mintegy 4 évvel az eset után indította meg... önmagában valószínűtlen az a felperesnői előadás, hogy az eset a nagyvásár napján délután 2—3 óra között történt. Nem tehető fel ugyanis, hogy az alperes ily súlyos büntetendő cselekmény elkövetését nyilt gyógyszertárban, habár annak egy mellékhelyiségében éppen a legforgalmasabb napon és időben megkockáztatta volna... Az erőszak fogalmilag is a nő védekezésül kifejtett komoly testi ellenállásának erővel történt legyőzését jelenti. Erre való figyelemmel a felperesnő részéről vitatott az a körülmény, hogy a szappanvásárlás céljából magával vitt pénzdarab az eset után is még a kezében volt és azt X.-né tanúnak meg is mutatta, a Kúria megítélése szerint is nemcsak hogy nem valószínűsíti a felperesnő perbeli állítását, de sőt megdönti azt, mert arra mutat, hogy a felperesnő komoly ellenállást és védekezést ki nem fejthetett és semmi esetre sem lehet igaz az a kereseti előadása, hogy a peres felek között valóságos birkózás folyt volna le... Dr. X. tanú, a ... kir. járásbíróság elnöke, a felperesnő kijelentéséről tett vallomást, a felperesnő kereseti előadását azonban a tanú előtt tett saját kijelentése nem valószínűsítheti, a jelen esetben már csak azért sem, mert a felperesnő a tanú kihallgatását 1—2 évvel megelőzően, vagyis az 1931—32. évben, tehát 2—3 évvel az eset után fordult felvilágosításért két ízben is a járásbíróság elnökéhez és mert az első alkalommal az erőszakos nemi közösülésről említést sem tett... A felperesnő erkölcsi magatartásának kérdése már csak másodlagos kérdés, amely bírói döntést csak akkor igényelne, ha az erőszakos nemi közösülés ténye megállapítást nyert volna... 5091/34. — Elutasítás. — ...Nem ad kártérítésre alapot a függő helyzetben foganatba vett nemi viszony, ha azt a függő helyzet megszűnte után is folytatják. Már pedig a jelen esetben az irányadó tényállás szerint az alkalmazás megszűnte után is 12 éven át folytatták a peres felek a nemi viszonyt... Dr. Hajnal Henrik 6