Ungár Margit - Hajnal Henrik (szerk.): Csábítás, jegyszegés és jog. A m. kir. Kúria legújabb gyakorlata (Pécs, 1939)

II. 4939/33. 135 azt vitatta, hogy csak 1930. évi január hó 21-én kérte meg szóval e9 írásban a felperesnő kezét... Az a nem vitás tény, hogy a peres felek már az 1919. évtől kezdve ismerik egymást, hogy az 1920. év óta rendszeresen és mind gyakrabban találkoztak... arra mutat ugyan, hogy a peres felek között már az 1926. év óta komoly ismeretség állott fenn, amely alatt a házasság lehetősége is szóba kerülhetett, mégis a csatolt alperesi, valamint az erre válaszképen írt felperesnői levél egész tartalma egybevetéséből a fellebbezési bíróság okszerű következtetéssel jutott arra a megállapításra, hogy a peres felek között csak 1930. évi január hó 20. táján jött létre kötendő házasságuk tárgyában oly komoly és kölcsönös akaratnyilvánítás, amely a H. T. I. Fejezetében szabályozott eljegyzés fogalma alá vonható... A felperesnőnek Budapesten akár magánalkalmazotti minőségben, akár divatszalonba társulás útján komoly elhelyezkedési szándéka és lehetősége volt és ettől az alperesnek a házassági ígérettel történt rábeszélése folytán állott, illetve esett el. Alperesnek ez a ténye a H. T. 3. §-án túlmenő kártérítési kötelezettségét megállapítja, tehát jogszabályt sértett a fellebbezési bíróság azzal, hogy a felperesnőt erre alapított kártérítési igényével elutasította, ennélfogva az ítélet megváltoztatásával az alperesnek ily értelmű kártérítési kötelezettségét is meg kellett állapítani... Az összegszerűség kérdésében a per mai állásában ítélet hozható nem volt, mert az alperesnek jelenlegi vagyoni helyzete tisztázást nem nyert... Ellenben részítélettel köteleztetett az alperes a felperesnő tényleges és következő kiadásainak a megtérítésére: 7.71 P gyógyszer, 83.50 P a megrendelt lakodalmi étkezés költsége + 500.— P, a keresetlevélben 3—10 tételek alatt felsorolt cikkek ára, melyek nyilván a házasságkötés okából szereztettek be, s ma is a felperesnő birtokában megvannak s azóta értékükből kétségtelenül vesztettek ... 4939/55. — Marasztalás. — 1.500.— P. — ... Az alperes mint 19 éves vincellér kezdett az 1921. évben a felperesnő anyjának beleegyezésével a felperesnőhöz járni, aki akkor 16 éves volt... Ez az ismeretség szerelemmé fejlődött... Az alperes az 1923. évben a csendőrség szolgálatába lépett és ekkor a felperesnő részére jegygyűrűt vásárolt. Az alperes a csendőrségnél való szolgálati ideje alatt élvezett szabadságidejét éveken át a felperesnő családjánál töltötte s ezenkívül havonként meglátogatta ... Ily tényállás mellett az alperes 1932. évi október hó 25-én levelet írt a felperesnőnek, amelyben azt közölte, hogy a felperesnő vagyoni helyzete nem felel meg azoknak a feltételeknek, melyeket a csendőrségnél megkívánnak és ezt követően rövidesen, 1932. évi november hó 10-én egy más leányt jegyzett el... A felperesnő a házasság céljából tett kiadások címén, bár a perben ily irányú tényállások is vannak, kártérítést nem érvényesít... A felperesnő e perben kifejezetten az eljegyzéstől való visszalépéssel kapcsolatos erkölcsi (nem vagyoni) kárát érvényesíti Az adott esetben az alperes kétségtelenül elmulasztotta, hogy a csendőrség szolgálatába való belépés alkalmával meggyőződjék arról, hogy ő a felperesnővel ennek vagyoni viszonyaira tekintettel mint csendőr annak idején házasságot köthet-e és elmulasztotta a jelzett rendelet értelmében a felperesnővel való házasságkötés tekintetében a szükséges házassági engedélyt még kérelmezni is. Az alperes eme mulasztása okozati kapcsolatban van a felperesnő ama magatartásával, hogy ez a házasság lehetőségében hitt és ezt a hitet az alperes éveken át tanúsított magatartásával erősítette és fenntartotta. Az alperesnek ez az eljárása a mulasztáson felül a felperesnővel szemben tévedésbe ejtés is, amelynek következményeit viselni köteles. Az alperes a mulasztáson és a felperesnő tévedésbe ejtésén túlmenőleg felperesnő szabad akaratelhatározását jövő sorsa tekintetében azzal is befolyásolta, hogy a felperesnő kérőit távoltartani igyekezett, mondván: „akkor nem jó világ lesz, ha a felperesnő őt ott hagyja". (Te 40. §.). E ténnyel vág egybe X-né tanú ama vallomása, hogy 1932. évi húsvét másodnapján a nála látogatóban volt peres felek közül az alperes ezt a kijelentést tette: „Én az Isten verését várhat-