Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

anélkül, hogy őt felelősség terhelné — a munkáltató helyett magára vállalja, és teljesíti, lényegében a munkáltató ügyében a munkáltató helyett jár el, mégpedig anélkül, hogy erre megbízás alapján vagy egyébként jogosult volna. A beavatkozást pedig helyénvalónak kell tekinteni, mert megfelel a munkáltató érdekének és feltehető akaratának [Ptk. 485. § (1) bek.]. A kártérítési kötelezettségnek a Ptk. 348. §-a ellenére történt elvállalása tehát semmis ugyan, a semmiségnek a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállításában jelentkező joghatása azonban annyiban módosul, hogy a munkavállaló a kifizetett kártérítési összeget nem a károsult harmadik személytől, hanem megbízás nélküli ügyvivőként csak a munkáltatótól követelheti vissza. A munkavállaló és a munkáltató közötti jogviszonyban már a munkajogi anyagi felelősség szabályai érvényesülnek. A munkavállaló tehát az általa kifizetett kártérítési összegnek csak azt a részét követelheti a munkáltatótól, amely meghaladja a felelősségének az említett szabályok szerinti mértékét. A munkáltató továbbá felhozhatja azt a kifogást is, hogy a munkavállaló olyan kárt is megtérített, amelyet (pl. a kár bekövetkeztének bizonyítása híján) egyáltalán nem, vagy (pl. közreható felróhatóság miatt) csak kisebb mértékben kellett volna megtérítenie. b) A munkavállaló a munkakörében vagy hatáskörében harmadik személynek okozott kárt a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése értelmében csak akkor köteles megtéríteni, ha a kárt szándékos bűncselekménnyel okozta. A felelősség megállapításához tehát nem elég a szándékos cselekmény, hanem ennek szándékos bűncselekménynek is kell minősülnie. A törvény szerint azonban az már nem feltétele az alkalmazott felelősségének, hogy a szándékos bűncselekménnyel történt károkozás miatt büntetőeljárás is induljon, vagy hogy a büntető bíróság az alkalmazottat elítélje. A kártérítési felelősség szempontjából tehát az, hogy az alkalmazott a kárt szándékos bűncselekménnyel okozta, a polgári per bírósága is megállapíthatja. A polgári per bíróságának nem feladata, hogy a szándékos bűncselekmény megállapításához szükséges törvényes feltételek fennállását — különösen bonyolultabb esetekben — vizsgálja. Ezért abban az esetben, ha a keresetlevél tartalmából vagy a per későbbi adataiból szándékos bűncselekmény elkövetésére lehet következtetni, és az ügy a bűnüldöző szervek elé még nem került, a polgári per bírósága általában akkor jár el helyesen, ha a tudomására jutott adatokat a Be. 122. §-ának (2) bekezdése alapján a bűnüldöző szervekkel közli (feljelentést tesz), s a polgári per tárgyalását a büntetőeljárás befejezéséig a Pp. 152. §-ának (1) bekezdése alapján felfüggeszti. Más a helyzet akkor, ha károkozó alkalmazott ellen a büntető eljárás már folyamatban volt. Ilyen esetben a Pp. 9. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés jön figyelembe, amely szerint: „Ha jogerősen elbírált bűncselekmény anyagi jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt." Ha tehát a büntető bíróság jogerős határozata megállapította, hogy a munkavállaló szándékos bűncselekménnyel okozott kárt, a kártérítés 182