Sebess Dénes - Börcsök Andor (szerk.): Magyar telekkönyvi jog III-IX. rész (Budapest, 1912)

1893. évi 19.665. I. M. számú utasítás 71—72. §. 821 a levél szintén a községi elöljáróságnak adandó át azzal az uta sítással, hogy azt postai úton ajánlva küldje meg a meghalt sze mély netalán ismeretes örökösének, illetve annak, aki a fel nem talált személy elhalálozásának esetén örökösödésre hivatva volna, több örökös közül pedig ezek bármelyikének, és a feladási vevényt terjessze be. Ha a levél visszaérkeztekor a betétszerkesztő bizottság működését még be nem fejezte, a nem kézbesített levelet a községi elöljáróságnak a bizottság, ellenesetben a telek­könyvi hatóság küldi meg. A postára adott ajánlott levelek és egyáltalában a postai küldemények a borítékon ezzel a záradékkal megjelölendők : »Hivatalból, telekkönyvi betétszerkesztési ügyben.« A betétszerkesztési eljárás folyamán hivatalból postára adott levelek a kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1890. évi 59.382. számú rendelete értelmében a helyi forgalomban is portómentesen kezeltetnek. (Lásd még a 46. és 164. §§-okat.)1) 71. §. Mielőtt a bizottság a T. 42—50., a N. 16—18., 21—23. és a N. N. 11—14., 17—21. §§-ban szabályozott eljárást foga­natosítaná, a 30—34. §§. szerinti nyomozást ismétli, illetőleg megállapítja azt, hogy a betétszerkesztési eljárás útjában állott akadályok a kiküldöttnek jelentései és megkeresései követ­keztében el vannak-e már hárítva ; és amennyiben elhárítva még nincsenek, a telekkönyvi hatóságnak jelentést tesz a szükséges intézkedések megtétele és esetleg a betétszerkesztési eljárás fel­függesztése végett. 72. §.- A kiküldött által az azonosításnál esetleg elkövetett hibáknak a II. N. 11. §-ában elrendelt helyesbítését és a betét­tervek, valamint kapcsolatosan az V/a. és V/h. minták szerinti jegyzékek (41., 42. §§.) megfelelő összehasonlítását a bizottság a 71. §-ban idézett törvényszakaszok szerinti eljárás közben és csak abból az alkalomból teljesíti, amikor az eljárás során valamely hibát hivatalból észlel, vagy ilyenre a felek felszólalása által figyelmessé tétetik. Az azonosítási munkálatnak külön és egészben való felülvizsgálása a bizottság feladatát nem képezi. *) V. ö. a levelek kezelését illetőleg 30.213/901. és 27.706/902. I. M. A telekkönyvi betétszerkesztő bizottságok és közegek posta útján továbbítandó hivatalos leveleinek portómentessége tárgyában kiadott szabá­lyok kiegészítése. A kereskedelemügyi miniszter 1904. évi november 14-én 77.328. szám alatt olykép intézkedett, hogy a »Póstai tarifák és Póstaüzleti Szabályzat« a következő irányban módosíttassék, illetve kiegészíttessék : Telekkönyvi betétek szerkesztésére kirendelt bizottságok, valamint ezeknek a helyszínén működő tagjai a telekkönyvi betétek szerkesztéséből folyó hivatalos ügyekben úgy a távolsági, mint a helyi forgalomban a fel­tétlenül portómentes hatóságok, hivatalok és közegek, továbbá a községek (községi elöljáróságok, körjegyzők és rendezett tanácsú városok), végül a telekkönyvi betétek szerkesztésénél érdekelt magánfelek címére közön­séges és ajánlott leveleket és ^levelezőlapokat valamint íratcsomagokat : »Hivatalból. Telekkönyvi betétszerkesztési ügyben. Portómentes.« záradék alapján portómentesen intézhetnek. (38.196/1904.'!. M. sz. közlemény.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom