Sebess Dénes - Börcsök Andor (szerk.): Magyar telekkönyvi jog III-IX. rész (Budapest, 1912)

822 Betétszerkesztési utasítás. 73. §. A bizottság a II. N. 12. §-ához képest a fél által tulajdonjog bejegyzése vagy a telek jegyzőkönyv B) lapján bejegyzett jog (pl. tulajdonjogi előjegyzés) törlése céljából fel­mutatott okirat alapján kérvényt pótló' jegyzőkönyvet csak abban az esetben vesz fel, amikor az okirat az alak és a tar­talom, valamint a telekkönyvi állás figyelembe vételével vagy már magában olyannak mutatkozik, amely a telekkönyvi ren­delet értelmében bekebelezés alapjául alkalmas ; vagy amikor az okirat hiányai olyanok, amelyek akár a jelentkező félnek, akár az ezzel szerződési viszonyban álló, akár harmadik személy­nek jegyzőkönyvbe vett nyilatkozata által pótolhatók. Ilyen hiányok esetében jegyzőkönyvet csak azután kell felvenni, amikor a jelentkező fél vagy az evégett meghívott más személy a hiány pótlására szükséges nyilatkozat tételére és az erről felveendő jegyzőkönyv aláírására késznek nyilatkozott. Ha az okirat alapján még pótnyilatkozat kiállításának ese­tére is a tulajdonjog bejegyzése vagy a B) lapon bejegyzett jog törlése egyáltalában nem, vagy csak előjegyzés látszik elrendel­hetőnek ; úgyszintén ha az, akinek pótnyilatkozata szükséges, ezt megtenni, illetve az ennek értelmében felveendő jegyző­könyvet aláírni vonakodik, a bizottság az okiratot jegyzőkönyv felvétele nélkül visszaadja a félnek és ezt a jeg}7zőkönyv fel nem vételének okairól szóbelileg felvilágosítja.1) Az olyan okiratra nézve, mely az állam hivatalos nyelvén nincs kiállítva, az 1888. évi 947.1. M. E. számú rendelet 11. §-ának szabályai irányadók. A jegyzőkönyv mindazoknak jelentkezésére felveendő, akik a telekk. rend. 119. és 120. §§-ai értelmében telekkönyvi kér­vények benyújtására jogosultsággal bírnak. Ha a jegyzőkönyv tulajdonjog bekebelezése céljából véte­tett fel, a kérvényező felhívandó, hogy az okiratnak a telek­könyvi irattár számára szükséges másolatát és amennyiben a bemutatott okiraton az illeték kiszabása végett történt bemu­tatás igazolva nincsen, az illeték kiszabására szükséges még egy másolatát terjessze be ; valamint figyelmeztetendő, hogy a beterjesztés elmulasztása esetén a telekkönyvi irattár részére szükséges másolat beadásáig az eredeti okirat vissza nem adatik, az illetékkiszabás végett szükséges másolat pedig a telekkönyvi hatóságnál a bir. ügyv. szab. 207. §-ához képest az ő költségére fog elkészíttetni.2) 1) Mivel az ily okirat a T. 15. §-a) pontjának megfelelő eljárásra alkal­mas lehet, a bizottság az egyéb törvényes kellékek fennforgása esetén a T. 15. §-ának a) pontja alapján a tényleges birtokos tulajdanjogának tkvi bejegyzése iránt köteles jkönyvet felvenni. L. az utolsó bekezdést. 2) Az illetékkiszabás végett szükséges másolat elkészítését és az írásdíj beszedését illetőleg lásd 24.366/893. I. M. rend. 62. §-ánál közölt jegyzetet. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom