Dárday Sándor - Gallu Józssef - Zilinszky Imre (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár I-XV. folyamához (Budapest, 1877)

98 pedig csak a szabályszerű keresettel folyamatba tett, s a ptrs 246. §-a szerint Ítélettel, vagy a törvény rendelete szerint ezzel egy tekintet alá eső érdemleges végzéssel eldöntendő ügyek értendők, a zárlat elleni kifogások folytán folyamatba tett ügy tehát a per fogalma alá nem esik: azon körülmény, hogy az elsőbiróság a zárlat elrendelése ellen beadott kifogá­sok fölötti tárgyalás után ez iránt nem nyilvános ülésben határozott, semmiségi okot nem képez. (Dtár XI. 39.)* Tekintve, hogy valamely birói határozatnak a ptrs 246. §-a megsértésével, itélet helyett végzés alakjában való hozatala a jogorvoslatok használhatására is kiható, tehát lényeges alaki törvénysértést képez, az ily sérelmeknek fölebbviteli uton eszközlendő orvoslása pedig a ptrs 4. §-a értelmében a semmitőszék hatásköréhez tartozik: azon szabálytalanság, hogy az elsőbiróság az ügy érdemében itélet helyett végzés alakjában határozott, a ptrs 297. §-ának első pontja alá eső, hivatalból is figyelembe veendő semmiséget képez, követ­kezve az illető fölebbezési bíróság által saját hatáskörében ki sem javitható. (Dtár XI. 50.) A hiányos elsőbirósági Ítéletek kiegészítése kellő időben, vala­mint más esetekben, ugy akkor is magánál az eljáró bíróság­nál kérelmi uton szorgalmazható, ha az illető ítéletből a per­ben felszámított ügyvédi dijak különleges megállapítása kimaradt; egyébként azonban azon körülmény, hogy a meg nem állapított ügyvédi dijak a perben fel voltak számítva, mitsem változtat amaz általános szabályon, miszerint ily dijak megítélése utólag csak külön kereset és szabályszerű perbeli tárgyalás alapján foghat helyet. (Dtár XI. 56.)* Midőn a marasztalt fél részéről felperesnek átadandó határo­zott nemű ingók a marasztalt fél birtokában nem találtatván, felperes azokat beszerezte, kiadását és kárát felszámította, ennek megállapítása a ptrs 384. §-a értelmében ítélettel vagy végzésileg mondandó-e ki? s ez utóbbi esetben a végzés ellen van-e felebbezésnek helye ? (Dtár XII. 114.) Az örökösödési kereset azon okból, hogy nincs igazolva, misze­rint előzőleg a peren kivül örökösödési eljárás megtarta­tott-e? a ptrs 12. §. alapján hivatalból vissza nem utasítható s a kereset ellenében ezen eljárás meg nem tartása miatt emelt kifogás időelőttiségi kifogásnak lévén tekintendő, ez csak tár­gyalás után a vóghatározatban dönthető el. (Dtár XIII. 47.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom