Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVII. kötet. (Budapest, 1905)
i6o getleniti, nyilván abból az alapeszméből indul ki, hogy az. aki a maga érdekében oly erőket hoz működésbe és használ fel, amelyeket nem bir annyira féken tartani, hogy másokra veszélyesekké ne válhassanak, viseli annak a kárnak koczkázatát, amely azokból másra hárulhat. A törvény ezen alapgondolata mellett a hivatkozott intézkedés joghasonlatosság utján nyilván nemcsak a mezei kártételekre, hanem az állat által okozott másnemű kárra is alkalmazható, emellett pedig, mivel a balesetet előidéző tehén tulajdonosa az alperes, és az a körülmény, hogy ez a tehén H. J.:nál nyári legeltetésen volt, és annak a baleset alkalmából fejés czéljából az alpereshez való hajtását a nevezett rendelte el, nem bizonyítja azt, hogy a tehenet H. J. mint sajátját birta, ezt mint haszonélvező vagy haszonbérlő tartotta, következésképp a tehén gazdájának nem ő, de alperes tekintendő ; az előrebocsátottak alapján az ezen állat által előidézett balesettel okozott kárérti felelősségét igy annál is inkább meg kellett állapítani, mert a balesetet, amelyet az állat megkötözése elháríthatott volna, vis majornak tulajdonítani nem lehet, és mert a felelősség ily mértéke mellett közömbös körülmény az, hogy az állat jámbor volta szükségtelenné tette-e vagy nem a hajtásnál e különleges óvrendszabály alkalmazását. Az elsőbirósági ítélet megváltoztatásával tehát alperes kártérítési kötelezettségét megállapítani kellett. (1903 április 28. 9233/902. sz. a.) A m. kir. Curia : A kir. tábla Ítélete helybenhagyatik indokainál fogva és azért, mert az általános magánjogi elvek szerint a valamely állat által okozott károkért rendszerint az állat tulajdonosa felelős, s a jelen esetben annyival inkább, mert az alperest gondatlanság terheli a részben, hogy a balesetet előidéző tehene országos vásár alkalmával a vásáros nép között vezetőkötél nélkül hajtatott fejéshez. = V. ö. Dtár III. f. I. k. 91. és IV. k. 14. sz. a. közölt határozatokat, amelyek szerint az állat tulajdonosa vagy gondozója csak culpa esetén felelős.