Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVI. kötet. (Budapest, 1904)
08 41. Szerződés értelmezése. Annak megállapítása, hogy a villamos vasúti társaságot a székesfővárossal kötött szerződés szerint terhelő tisztitási kötelezettség csak a saját üzeme által okozott tisztátlanság elhárítására szorítkozik, nem pedig arra is, hogy nem a saját üzeme, hanem az utczai forgalom által okozott rendes szemetet eltisztitsa vagy elfuvarozza. (Curia 1903 deczember 10. 5800/902. sz. a.) A budapesti kir. törvényszék : Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: A kereset lényegében és kérelmi részét tekintve, megállapítási keresetnek tekintendő és az A. a. szerződés 11., illetve 17. §-ának birói magyarázatát és ezen §-ok helyes értelmének birói megállapítását czélozza. A kereset alperes védekezése alapján elutasitandónak találtatott, mert a vitás szerződési helyeknek kérelmezett módon való értelmezése részben megállapítható nem volt, másrészt pedig alperes beismerése, de a szerződés világos és igy nem vitás tartalma szerint a megállapítási kérelem tárgytalan. A szerződés 11. §-ának azon kitétele ugyanis, «a sinek közötti, valamint a sinektől jobbra és balra félméternyire terjedő burkolatok fentartása és tisztítása iránti kötelezettség a burkolati anyag beszerzési költségeivel együtt egészben a vállalkozó társaságot terheli*, szó szerint nem értelmezhető, annak értelmezése csak a szerződésnek, mint egésznek szem előtt tartásával foghat helyt. Hogy az idézett szerződési pontban használt «tisztítás* szó a kereseti kérelemben szövegezett értelemmel nem bir, s hogy a felek szerződési akarata a tisztitásnak megállapittatni kért mérvére nem irányulhatott, világos abból, hogy ezen tisztitási kötelezettség külön pontba fel nem vétetett. Már pedig, ha a vasút üzemétől teljesen független utczatisztitási kötelezettség vállalása czéloztatott volna, ez oly a szerződés tulajdonképpeni tárgyával összefüggésben nem levő külön ellenszolgáltatásnak volna tekintendő, melyet felek ezek természetére figyelemmel, kétségtelenül külön kiemelni és megfelelően szövegezni el nem mulaszcottak