Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVI. kötet. (Budapest, 1904)
58 kifogásnak hely nem adatik, a perköltségek iránt az ügy érdemi letárgyalása után a véghatározatban kell intézkedni. = L a 35. sz. a. következő határozatot. 35Ha a megtámadott jogügyletek, illetőleg alperesi jogcselekmények a kereskedelmi törvény 258. §. pontja értelmében kereskedelmi ügyleteket képeznek, amelyek felett a kereskedelmi ügyekben követendő eljárást szabályozó igazságügyminiszteri rendelet 3. §-a és az 5. §. szerint csődön kivül a kereskedelmi biróság bir hatáskörrel: a megtámadási per is ennek hatásköréhez tartozik. (Budapesti kir. tábla 1903 deczember 2. 3357/903. sz. a.) A budapesti kir. törvényszék : Alperes hatásköri kifogásának hely adatik s ehhez képest a per megszüntettetik. Indokok: Alperes hatásköri kifogást emel, azt adván elő, hogy a megtámadott ügylet a kereskedelmi törvény 258. §-a értelmében kereskedelmi ügyletet képez, az ebből felmerülő keresetek pedig a kereskedelmi ügyekben követendő eljárást szabályozó igazságügyminiszteri rendelet 5. §-a alapján a kereskedelmi biróságok hatásköréhez tartoznak. A csődtörvény az I. rész III. fejezetében szabályozott megtámadási perekre vonatkozólag külön illetékességet nem állapított meg s így az a kérdés, hogy valamely megtámadási per mely biróság hatáskörébe, illetőleg illetékessége alá tartozik, a szerint döniendő el, hogy a megtámadási jogügylet vagy cselekmény felett csődön kivül megtámadási per hiányában mely biróság volna az eljárásra illetékes. Minthogy a jelen esetben a közadós bejegyzett kereskedő volt s alperes is bejegyzett kereskedő s mivel ebből folyólag a közadós és alperes közt létrejött s ezen per által megtámadott jogügyletek, illetőleg alperesi jogcselekmények a kereskedelmi törvény 258. §. pontja értelmében kereskedelmi ügyleteket képeznek, amelyek felett a kereskedelmi ügyekben követendő eljárást szabályozó igazságügyminiszteri rendelet 3 §-a