Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIV. kötet. (Budapest, 1903)

57 vány, valamint a fehér mükőzeteket és ezek kihasználásához tar­tozó bizonyos tárgyakat akként, hogy a jelzett időben és helyen kizárólag H. S. lesz jogosítva olyan fajú kőzeteket a már nyitott bányákból kiaknázni és ilyen kiaknázás czéljából uj bányákat nyitni. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter által 479/1890. sz. a.' kibocsátott szabályrendelet szerint a római kath. egyházi tőiavadalmasok mindazon szerződései, melyeket O cs. és kir. apostoli Felségének legfelső és illetőleg a vallás- és közoktatás­ügyi m. kir. miniszter jóváhagyása nélkül az általuk haszon­élvezett javadalom egyes részei, úgymint többi között kő- és egyéb bányák és haszonhajtó jogok bérbeadása iránt három évet túlhaladó időtartamra kötnek, a szerződést kötő javadalmas el­halálozása vagy a javadalomból egyébkénti eltávozása esetén sem a javadalomra, sem az időközre, sem pedig az utódra érvényesek­nek nem tekinthetők ; következésképpen az A. alatti haszon­bérleti szerződés tárgyánál és időtartamánál fogva magát az érsek­séget csak akkor köti, illetőleg széküresedés esetére vagy az érsekutóddal szemben csak akkor hatályos, ha az az illető jóvá­hagyással el van látva; ez azonban az A. alatti okiraton levő záradék szerint megtörtént. A felebbezési biróság Ítéleti tényállása szerint H. S. még az 1895. év folyamán az A. alatti haszonbérleti szerződést az alperes írásbeli beleegyezése mellett felperesre átruházta akként, hogy ama szerződés teljesítésére nézve felperessel egyetemleges felelős­séget és készfizetői kezességet vállalt. A felebbezési bíróságnak az a jogi indokolása, hogy a tény­állás mellett szoros értelemben véve nem a szerződés átruházása, hanem felperes czég tagjainak is a szerződésbe belevonása történt volna, téves ; mert ama tényállás mellett alperessel szemben H. S. megszűnt haszonbérlő lenni és csak mellékkötelezettségben maradt, ellenben a felperes vált haszonbérlővé, tehát a szerződés átruházása az alperessel szemben való hatálylyal a maga egészé­ben jogilag megtörtént. A szerződésnek olyan átruházása, amelynek hatálya a másik szerződő fél beleegyezésétől függ, egyrészről önmagában véve uj szerződés, másrészről magának az alapszerződésnek megváltoz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom