Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)

146 annak megfizetésére nem köteleztetik. Mert a kir. kincstár az által, hogy a kimutatásba oly követelést is vett fel, mely sorozható nem volt és az elsőbiró azt mégis sorozta, a felfolyamodásra köz­vetlen okot nem szolgáltatott. 74­A jogok oly terjedelemben, a melyben azokat maga az átruházó érvényesíteni jogosult, tiltó törvény vagy törvény­erejű rendelet megsértése nélkül átruházás vagy enged­ményezés tárgyául szolgálhatnak és pedig akkor is, ha az engedményezésnek tárgyát bizonytalan összegű és a jövő­ben keletkező vagy feltételtől függő követelések képezik. (Curia 1902 október 9. I. G. 153/902. sz. a.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati bíróság: Alperes felül­vizsgálati kérelme elutasittatik. Indokok: Alperes felülvizsgálati kérelmet mint alaptalant el kellett utasítani, mert a felülvizsgálati kérelemben jelzett oly bí­rói gyakorlat, melynél fogva köz- vagy magántisztviselő fizetésé­nek és e fizetés járulékainak harmadik személy javára történt engedményezése a végrehaj tatóval szemben joghatálylyal egyál­talán nem birna, nem létezik, mivel a jogok oly terjedelemben, a melyben azokat maga az átruházó érvényesíteni jogosult, tiltó törvény vagy törvényerejű rendelet megsértése nélkül átruházás vagy engedményezés tárgyául szolgálhatnak és pedig akkor is, ha az engedményezésnek tárgyát, mint a jelen esetben is, bizony­talan összegű, és a jövőben keletkező vagy feltételtől függő köve­telések képezik és mert igaz ugyan, hogy a foglaltató hitelező a követelésének kielégítéséül lefoglalt tárgyak, dolgok és jogok iránt ellenében indított igénykeresettel szemben jogositva van az igény­perben, az igény alapjául szolgáló átruházási ügyleteknek az ö irányában való jogi hatályosságát kifogás utján megtámadni, azonban minthogy a vonatkozó tárgyalási jegyzőkönyvekből és a felebbezési bíróság ítéletének tényállásából nem tűnik ki, hogy elsőrendű alperes a per folyamán a kereset alapiául szolgált enged­ménynyel szemben e joggal élt volna, az ez irányban csak a felül­vizsgálati kérelemben felhozottak a S. E. 197. §-ának rendelkezé­séhez képest a felülvizsgálati eljárásban tekintetbe nem vehetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom