Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)

J35 F. J. tanú vallomása szerint most nevezettnek alperes tartozott ioo vagy 200 frttal és 1898-ban alperes ezt vissza is fizette ; a 6. t. a. tartozás azért, mivel az eredeti kötelezvény szerint egyedül alperes tartozása volt; a 7. és 9. t. a. tartozás azért, mert M. F. tanú azt igazolja, hogy ő 1897-ben épitett örökhagyó és alperes részére, mely diját az épités befejezése után megkapta ; a 8. t. a. azért, mivel G. I. hitelező mint tanú vallomása szerint a felszámított összeggel alperes tartozott neki s azt alperes még örökhagyó életében visszafizette. (1900 június 25. 3667/900. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbirósági ítéletnek felebbezett azt a részét, mely szerint felperes kereseti követelésének az elsöbiróság által megítélt összeget meghaladó részével elutasittatott, helybenhagyja, többi részét azonban megváltoztatja, a felperest kereseti követelésének az elsöbiróság által megítélt részével is elutasítja. Indokok: A kir. itélö tábla az elleniratban felszámított hagyatéki terhek közül a következő összegeket állapította meg: az 1. a. gyógytári 104 K 32 f.-t azért, mert a tanuk által bizonyittatott az, hogy az örökhagyó halálát megelőzőleg mintegy három évig súlyos beteg volt s orvosi gyógykezelés alatt állott, azt pedig felperes sem vonta kétségbe, hogy a gyógykezeléssel járó költséget alperes viselte. A betegség hosszú tartamából következtethető, de Sz. tanú vallomásából is megállapítható az, hogy alperesnek neje betegsége alatt legalább a felszámított összegre rugó kiadása volt, azt tehát az alperes mint hagyatéki terhet jogosan számíthatta fel és pedig tekintet nélkül arra, hogy a gyógytári tartozás egy részét még neje halála előtt kifizette ; mert a per adataiból megállapítható vagyoni helyzeténél fogva felesleges jövedelem felett nem igen rendelkezett, alperes jogosítva volt a neje hosszas betegségéből keletkezett rendkívüli kiadásokat a neje által szüleitől kapott vagyon terhére fedezni ; a gyógytári számla kiegyenlítésére fordított összeg erejéig tehát nejének, illetve hagyatékának hitelezőjévé vált. Ugyanily tekintet alá jönnek az 1. b) a. orvosi költség czimén felszámított 140 K, az 1. c) a. kórházi költség 49 K 88 f., ezen összegeket tehát a hagyaték terhére szintén meg kellett állapítani azért, mert az orvosi költség, tekintettel a gyógykezelés hosszú tartamára, aránylag úgyis csekély összegben